13 °C Budapest

Rossz állapotú a magyar ingatlanok nagy része: évek óta nincsenek felújítások

MTI
2018. augusztus 21. 12:00

Az idén mintegy 30-35 ezer lakást kezdtek el építeni, amiből körülbelül 18 ezer készülhet el még ebben az évben - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedd reggel az M1-en.

Az elnök szerint az építőipar bővüléséhez a kormány intézkedései is hozzájárultak, mint például a családi támogatások és az adócsökkentés. Ugyanakkor a lakások felújítása terén is állami támogatásra lenne szükség, mert jelenleg nagyon rossz állapotban vannak az ingatlanok. Az ország lakásállományának a felénél az elmúlt negyven évben nem végeztek átfogó felújítási munkálatot - fűzte hozzá.

Az ÉVOSZ azt javasolja, hogy a felújítások esetében is engedélyezzék valamilyen mértékben a forgalmi adó visszatérítést - mondta az elnök.


NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm