A tojás az egyik leggyakrabban használt alapélelmiszer, mégis sokan hibáznak a tárolásával és felhasználásával kapcsolatban.
Újabb árcsökkenés történt az országos albérletpiacon, novemberben 10 százalékkal voltak alacsonyabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban. A fővárosban a kiadó használt ingatlanok egy négyzetméterre vetített “ára" pedig január elejére 3 ezer forint alá süllyedt a kínálati piacon, ami a 2017-es szintnek felel meg. A fővárosi átlagos bérleti díjak januárra pedig 130 ezer forintra mérséklődtek, amire utoljára 2015-ben volt példa, vagyis a budapesti bérleti díjak ötéves mélypontra estek vissza.
Ahogy arra számítani lehetett, az albérletpiaci árak lejtőn maradtak az KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Országos szinten az átlagos bérleti díjak tavaly novemberben több mint 10 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbi szinthez képest - áll az ingatlan.com legfrissebb összefoglalójában, amely a legújabb - december végére, január elejére jellemző - kínálati adatokat is ismerteti.
Lejtőn a kerületek
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az országos albérletpiacon a főváros van fókuszban, kiadó lakások kétharmada budapesti. A bérleti díjak pedig hónapról hónapra lejjebb ereszkednek. Novemberben az előző havi átlaghoz képest 1,6 százalékkal csökkentek a díjak."
Novemberben Budapesten csak a budai hegyvidéki városrészekben - az I., II. és XII. kerületekben nőttek az albérletárak októberhez képest, mégpedig 1,8 százalékkal, ám októberben ezekben a lokációkban több mint 5 százalékos áresés volt, így ezt a hátrányt nem hozták be. A többi budai kerületben havi szinten 2,7 százalékkal, a pesti oldalon pedig 1,4-1,9 százalékkal kerületek lejjebb a bérleti díjak novemberben a KSH-ingatlan.com-lakbérindex szerint.
Évek óta nem látott árszintek
Az ingatlan.com saját, január elejére jellemző adatai szerint novemberhez képest is csökkentek az albérletpiaci árak, így többéves mélypontra süllyedtek a bérleti díjak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Budapesten a négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj 3 ezer alá került, amire legutóbb három éve volt példa. Az átlagos bérleti díj pedig 130 ezer forint volt ekkor, amire legutóbb 5 éve fordult elő. Az ingatlan.com szakembere elmondta: “Bár világszerte megkezdődtek az oltások, és egyre többen várják a járvány okozta bizonytalanság megszűnését, egyelőre érdemes óvatosan kezelni az albérletpiaci árak alakulását.
Egyelőre még nem tudni pontosan, hogy mikor szűnnek meg régiós és világviszonylatban a korlátozások és mikor indulhat újra a turizmus. Emiatt 2021-ben a jelenlegi alacsonyabb albérletárak mellett alakulhat ki az új piaci egyensúly, és idén jelentős bérletidíj-növekedésre egyelőre nem számítunk."
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








