Elindult a Lakossági Portál, ahol a hulladékszállítási díjak már online is rendezhetők, az új regisztrálók pedig 1000 forint kedvezményt kapnak a befizetésükből.
Döbbenetes részletek derültek ki: így hálózta be a rendőri csúcsvezetőket egy magyar cégcsoport
Tizenhat ember ellen emelt vádat a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Az ügy középpontjában egy vagyonvédelmi cég vezetői állnak, akik éveken át vesztegettek meg két magas rangú rendőrtisztet, hogy azok hivatali hatalmukat a vállalkozás érdekében használják fel.
A vádirat szerint a vagyonvédelmi cégcsoport irányítói a sikeres üzleti működés érdekében szervezett korrupciós hálózatot építettek ki. Ennek kulcsfigurája egy volt városi rendőrkapitány és egy korábbi rendőrfőkapitány-helyettes volt. Az üzletemberek több mint tíz éven keresztül biztosítottak anyagi és egyéb jogtalan előnyöket a két tisztviselőnek.
A pénzért és más juttatásokért cserébe a rendőri vezetők visszaéltek hivatali helyzetükkel, folyamatban lévő büntetőügyekbe avatkoztak be, illetve jogosulatlanul adtak ki információkat szabálysértési és büntetőeljárások irataiból. Emellett befolyásukat latba vetve gyakoroltak nyomást hivatalos személyekre és más gazdasági társaságokra, hogy ezzel is a vagyonvédelmi cég érdekeit szolgálják.
Az ügyészség a korrupt rendőri vezetők és a vállalkozás felső vezetői esetében letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádhatóság ezen felül vagyonelkobzást is kért: a volt rendőrkapitánynál több tízmillió, a helyettesénél pedig több százezer forint értékben. Ennek fedezetét a korábban zárolt vagyonelemek biztosítják. A bűncselekményekben érintett cégekkel szemben pénzbírság kiszabását javasolták.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







