Ház alakú kulcsok lógnak az új otthon ajtógombján, amelyek az ingatlan megszerzésének és egy új fejezet kezdetének izgalmas pillanatát jelképezik.

Éjjel átírták a szabályokat: így vehetsz most lakást állami hitelből, még az építkezés közben

2026. március 6. 09:31

Új kormányrendelet jelent meg, amely lehetővé teszi, hogy az Otthon Start hitelt és a CSOK Pluszt új építésű lakások esetében már az építkezés alatt, szakaszosan folyósítsák.

Egy frissen megjelent kormányrendelet jelentősen átalakítja az új építésű lakások vásárlásának finanszírozását azok számára, akik Otthon Start hitelt vagy CSOK Pluszt szeretnének igénybe venni. A jogszabály lehetővé teszi, hogy bizonyos feltételek mellett a támogatott kölcsönöket már az építkezés ideje alatt, szakaszosan folyósítsák.

A jogszabály hatályba lépése után az új építésű ingatlanok vásárlóinak alapvetően három lehetőségük lesz a támogatott hitel folyósítására. Fontos ugyanakkor, hogy továbbra sem számít új építésű lakásnak az a lakóingatlan, amelyet magánszemély saját maga épít vagy építtet, hangsúlyozta a Bankmonitor.

Szakaszos folyósítás állami támogatással

A legjelentősebb változás, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén az új építésű lakások vásárlására felvett támogatott hitel már az építkezés során, több részletben is folyósítható. A kölcsön kedvezményes, legfeljebb évi 3 százalékos kamata már az első részfolyósítástól érvényes lesz.

Ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kell. Az építő cégnek például vállalkozói kölcsönt vagy projekthitelt kell felvennie a kivitelezéshez. Ha a beruházó saját forrásból építi fel a lakásokat, akkor a vevők nem élhetnek ezzel a finanszírozási lehetőséggel.

További feltétel, hogy az épülő ingatlanra társasházi építményi jogot jegyezzenek be a tulajdoni lapra. Ez egy új, bejegyezhető vagyoni értékű jog, amely erősebb jogi védelmet biztosít a vevők számára az építkezés ideje alatt.

A támogatott hitelből szakaszosan folyósított összegek egy elkülönített, úgynevezett óvadéki számlára kerülnek. A kivitelező csak akkor juthat hozzá a pénzhez, amikor a projekt lezárult és a lakás elkészült. Ez nagyobb biztonságot jelent a vásárlók számára is.

Az utolsó részlet folyósításának feltétele, hogy az ingatlan értékbecslő által igazoltan megfeleljen a lakhatási feltételeknek. Az építkezést az első részlet lehívását követő három éven belül be kell fejezni, indokolt esetben ez egy évvel meghosszabbítható.

Ha az építkezés túllépi ezt a határidőt, a kamattámogatás megszűnik, és az addig igénybe vett támogatást jegybanki alapkamattal növelt büntetőkamattal kell visszafizetni.

Szakaszos folyósítás támogatás nélkül

A jogszabály egy egyszerűbb szakaszos finanszírozási lehetőséget is megenged. Ebben az esetben nincs szükség arra, hogy a kivitelező projekthitelt vegyen fel, és társasházi építményi jog bejegyzése sem szükséges.

A kivitelezés befejezésére sincs szigorú határidő, azonban az utolsó részlet lehívásakor az ingatlannak már rendelkeznie kell használatbavételi engedéllyel vagy azzal egyenértékű dokumentummal. Ekkor ellenőrzik a lakhatási feltételek teljesülését is egy új értékbecslés keretében.

Ennek a megoldásnak ugyanakkor jelentős hátránya van: a kamattámogatás – vagyis a legfeljebb 3 százalékos kedvezményes hitelkamat – csak a használatbavételi engedély megszerzése után indul el. A korábban lehívott hitelrészletekre addig piaci kamatot kell fizetni, ami jelenleg évi 8,01 százalék körül alakul.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szakértők szerint éppen emiatt a magasabb kamatteher miatt ez a konstrukció várhatóan kevésbé terjed majd el a banki gyakorlatban.

Az egyösszegű folyósítás lehetősége

A szabályozás mellett továbbra is elérhető marad a jelenlegi gyakorlat: a vevő egy összegben kérheti a hitel folyósítását, miután az ingatlan megszerezte a használatbavételi engedélyt.

Ebben az esetben a pénz a lakás elkészülte után érkezik meg, ugyanakkor a kamattámogatás is azonnal elindul.

Miért fontos ez a változás?

Az intézkedés célja, hogy ösztönözze az új lakásépítéseket. Az Otthon Start programhoz kapcsolódó nagyobb beruházások – például legalább 250 lakásos projektek – adminisztratív kedvezményeket, egyszerűbb eljárásokat és bizonyos építésügyi előírások alóli mentességeket is kaphatnak.

A lakásépítések felpörgetése azért is fontos, mert a támogatott programok növelhetik a lakáskeresletet, miközben az új lakások elkészülése akár két-három évig is eltarthat. A beruházók ugyanakkor már az építkezés alatt, akár a tervezőasztalról is értékesíthetik az ingatlanokat.

A jogszabályváltozás a kihirdetést követő napon, 2026. március 6-án hatályba lépett. Elvileg már most is lehet ilyen feltételekkel hitelt igényelni, ugyanakkor a bankoknak még át kell vezetniük a változásokat a gyakorlatban. Emiatt az első, új szabályok szerinti hitelajánlatok megjelenésére várhatóan még néhány napot várni kell.

Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el

Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmond, Te mit gondolsz a hűségkártya programokról.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Adress
3 hete
Kedves Pénzcentrum!
Meg tudnátok mondani, hogy ez a finanszírozási forma melyik banknál elérhető? A jogszabály lehetőséget ad, de egy bank sem alkalmazza? Hogy lehetséges ez? Köszönettel, üdvözlettel!
1
0
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 17. péntek
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?