12 °C Budapest

Megérte kivárni? Így alakulnak majd a lakásárak 2020-ban

2019. december 16. 12:32

Az idei évben az ingatlan- és jelzáloghitelpiacot több jelentős hatás érte, amelyek követeztében az év második felében jól látható változások következtek be a több éve folyamatosan növekvő piacon. A kormányzati intézkedések közül a családvédelmi és otthonteremtési kedvezmények, valamint az új szuperállampapír bevezetése is látható módon befolyásolta az ingatlanpiac egészét, amely jelenleg a változó környezethez próbál alkalmazkodni, így a szokásosnál is nehezebb előrejelzést adni a következő évben várható mutatószámokról, tendenciákról. A szakértők várakozásai szerint az inkább pozitív árváltozás mellett, csökkenő forgalomra és stagnáló hitelpiacra lehet számítani 2020-ban.

A gazdasági fundamentumok és 2020-as makrogazdasági várakozások alapján növekvő előrejelzés adható az ingatlan- és jelzáloghitelpiacokra több szempontból is. A háztartások egyre stabilabb helyzete, az alacsony munkanélküliség és a béremelkedés kedvezőbb lehetőségeket biztosíthat a családoknak, amelyek kiegészülve a további kormányzati támogatásokkal jelentősen megnövelheti az otthonteremtési céllal vásárlók arányát az ingatlanpiacon. A kedvező hitellehetőségek, az alacsony kamatkörnyezet és a folyamatos GDP növekedés pedig a piac egészére hathat pozitívan a következő időszakban - írja közleményében a Duna House.

Lakásvásárláson gondolkodsz? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

A gazdasági stabilitás mellett az ingatlanpiaci keresletben és kínálatban azonban több egyelőre még nem teljesen látható folyamat befolyásolhatja a következő évet. Egyik legjelentősebb az újépítésű ingatlanok piacán januártól érvénybe lépő áfaemelés, amely várhatóan már 2020-ban kevesebb bejelentett új beruházást fog eredményezni. Az áremelkedés fő hajtóereje így ebben a szektorban az áfaváltozás lesz, amit a szűkülő kínálati tényező tovább növelhet. Ezen piaci szegmens változásai befolyásolhatják a piac jelentősebb részét kitevő használtlakások területét is, akár itt is árfelhajtó hatást elérve. Kedvező hír lehet a lakást keresők szempontjából, hogy az idei év második felében a használtlakáspiacon folyamatosan bővült a kínálat, így tudnak miből választani a vásárlók és az alkupozíciójuk is erősödhet.

Az ingatlanpiac befektetői oldalát vizsgálatánál egyértelműen látszódik, hogy a Magyar Állampapír Plusz jelentősen befolyásolta a potenciális ingatlanbefektetőket, akiknek száma érezhetően csökkent a második félévben, ami az ingatlanpiaci forgalomban is megmutatkozott. Ezt a kieső forgalmat pótolhatja az otthonteremtési támogatások segítségével érkező családok megjelenése az ingatlanpiacon. Itt a kibővített CSOK, falusi CSOK és támogatott jelzáloghitelek mellett a szabadfelhasználású Babaváró támogatások jelentős része is az ingatlanpiacra érkezhet, de ennek tömeges megjelenésére még mindig várnak a szakemberek. A budapesti ingatlanpiac nemzetközi összehasonlításban továbbra sem számít túlértékeltnek, így megmaradhat a külföldi befektetők folyamatos érdeklődése.

2020-as várakozások

Ezek alapján a Duna House vezetése az idei évben megtapasztalt, változatosabb időszakokra és nehezebben kiszámítható környezetre számít a lakóingatlanok piacán. Forgalom tekintetében 130-150 ezer közötti adás-vétel zárulhat a következő évben, amelynek volumene így akár az idei tranzakciós szám alatt is maradhat. Árak tekintetében továbbra is 3-7 százalékos emelkedésre lehet számítani általánosságban, de egyes ingatlantípusok és lokációk esetében akár már csökkenés is elképzelhető. A változások az értékesítési idő növekedésével járhatnak és az ingatlanközvetítői szerepkör is erősödhet a körülmények hatására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lakásvásárláson gondolkodsz? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

A jelzáloghitelezés piacán a kihelyezett hitelek volumenében stagnálással, esetleg enyhe növekedéssel számolnak az ingatlanközvetítő cégnél. Az idén bevezetett Babaváró támogatás volumenében maradhatnak az idei mutatók, a kezdeti igénylési boom után a csökkenő lendületet jövőre az ideihez képest dupla akkora időszak egyenlítheti ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem