A 65 év feletti érintettekre pedig a januártól 120 ezer forintra emelkedő nyugdíjminimum szabályát is kiterjesztik.
"Mi arra számítunk, hogy szeptemberben már két vagy három banktól megjelenhet 3 százalék alatti ajánlat a 2,5 és 3 százalék közötti zónában" – nyilatkozta Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezetője az RTL Híradónak vasárnap az Otthon Start programmal kapcsolatban.
"Mi arra számítunk, hogy szeptemberben már két vagy három banktól megjelenhet 3 százalék alatti ajánlat a 2,5 és 3 százalék közötti zónában" – nyilatkozta Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezetője az RTL Híradónak vasárnap az Otthon Start programmal kapcsolatban.
A köztudatban 3 százalékos hitelként ismert Otthon Start konstrukció keretében az igénylők maximum 50 millió forint összegű lakáshitelt vehetnek fel legfeljebb 3 százalékos kamattal. A szabályozás azonban lehetőséget biztosít a pénzintézeteknek, hogy ennél kedvezőbb feltételekkel is kínálják a terméket.
A banki ajánlatokat összehasonlító Bankmonitor vezetője korábban a Telexnek is megerősítette, hogy információik szerint több pénzintézet is a törvényi maximumnál alacsonyabb kamatszinttel lép majd piacra.
"Elképzelhető, hogy lesz olyan bank, aki bármelyik ügyfelének elérhetővé tesz például 2,8 százalékos kamatot. Összességében úgy látjuk, hogy a jelentős verseny a prémium ügyfelekért zajlik, ahol 700-800 ezer forint fölötti nettó igazolt jövedelem van havi szinten" – fejtette ki Sándorfi az RTL-nek, hozzátéve, hogy várhatóan a magas jövedelműek kaphatják majd a legkedvezőbb ajánlatokat. A kedvezőbb kamatszint természetesen alacsonyabb havi törlesztőrészletet eredményez, ami a teljes futamidő alatt jelentős megtakarítást jelent az erre jogosult hitelfelvevőknek.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






