Máris itt a gyermekességi adó Magyarországon: tényleg ez áll a nagy pénzkifizetések mögött?

A családtámogatásokról folyó diskurzus gyakran polarizált értékviták formájában jelenik meg. Az egyik oldalon a nemzetféltés és a gyermektelenek önzőségének kritikája, a másikon az állami beavatkozás elutasítása és a reproduktív jogok védelme áll. Ez a szembenállás azonban most megkérdőjeleződik, hiszen a New York Times, egy vezető liberális napilap is arról írt, hogy a feministáknak támogatniuk kellene a pro-natalista programokat - írja a Portfolion vendég cikkében Gál Róbert Iván.

A vita újragondolásához fontos megérteni a "motherhood penalty" jelenségét, amelyért részben Claudia Goldin közgazdász Nobel-díjat kapott. A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a gyermekvállalás hátrányba hozza a nőket mind a férfiakkal, mind a gyermektelen nőkkel szemben. Karrierjük ellaposodik, életpálya-jövedelmük csökken, miközben a férfiak gyakran még előnyt is kovácsolnak az apaságból.

Érdekes módon, amikor ugyanezt a jelenséget nem nemek szerint, hanem szülők és nem szülők viszonylatában vizsgáljuk, a társadalmi megítélés megváltozik. Sokan úgy vélik, a gyermekvállalás magánügy, amelynek következményeit a szülőknek kell viselniük. Ez az érvelés azonban ellentmondásos, hiszen ugyanezt a logikát nem alkalmazzuk, amikor a nők hátrányos helyzetéről beszélünk a gyermekvállalás kapcsán.

Egy új, magyar közreműködéssel készült kutatás meglepő eredményre jutott: valójában nem a gyermektelenek támogatják a családosokat, hanem fordítva. A vizsgálat kimutatta, hogy bár a családosok kapnak támogatásokat, az általuk nyújtott transzferek értéke európai átlagban több mint két és félszer akkora, mint amit a nem szülők nyújtanak a társadalomnak.

A különbség abból adódik, hogy míg a családosoknak juttatott támogatások jól dokumentáltak és láthatók, az általuk nyújtott hozzájárulások – különösen a családon belüli, nem fizetett munka formájában – láthatatlanok maradnak a statisztikákban. A szülők nemcsak pénzben, hanem természetben is fizetnek "adót" a társadalomnak, méghozzá jelentősen többet, mint a gyermektelenek.

Ez az új megközelítés alapjaiban változtatja meg a családtámogatásokról szóló vitát. A két domináns nézet – miszerint a családtámogatások célja a termékenység növelése, illetve a gyermekszegénység csökkentése – mellett megjelenik egy harmadik értelmezés: a családtámogatási rendszer valójában a "gyermekességi adó" kompenzálására szolgál.

A családtámogatások termékenységi hatásai valóban gyengék lehetnek, de ennek oka talán nem az, hogy a gyermekvállalási döntések nem reagálnak anyagi ösztönzőkre, hanem hogy ezek az ösztönzők aránytalanul alacsonyak a szülők által viselt terhekhez képest - írja Gál Róbert Iván.

Hasonlóképpen, a családtámogatási rendszer "félrecélzása" is más megvilágításba kerül: nem arról van szó, hogy a gazdagokat támogatja a szegények helyett, hanem hogy részlegesen kompenzálja a gyermekszám szerinti láthatatlan újraelosztást.

Ebben az értelmezésben a családtámogatás nem támogatás, hanem kompenzáció. Nem a szülők kapnak valamit a társadalomtól, hanem a társadalom téríti meg a rájuk terhelt láthatatlan közterhek, a természetben megfizetett adó egy részét - zárja írását a Budapesti Corvinus Egyetem docense.