4 °C Budapest

Itt a legfrissebb bejelentés: maradnak a korlátozások, jövő héten fontos döntés jön

2020. november 26. 10:56

Ismét tájékoztat a kormány a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb intézkedésekről, online formában. Gulyás Gergely beszélt a korlátozásokról, és a vakcina beszerzéséről is.

Gulyás Gergely közölte: az elmúlt héten mérséklődött, konstansan 3000 és 5000 között volt az új esetszám, a csütörtöki kiugró adat pedig a hivatásrendek tömeges tesztelésének tudható be. Utóbbiak eredményeit a kormány a jövő héten értékeli ki, 

addig csak a jelenlegi intézkedéseket tartja fenn.

Az egyes hivatásrendeknél, így a szociális dolgozóknál, az egészségügyieknél vagy a pedagógusoknál rögzített eredményeket a kormány várhatóan a hétvégén egységesen közli - tette hozzá. Gulyás Gergely a vakcinával kapcsolatban úgy fogalmazott: az kézzel fogható közelségbe került, hiszen több kísérlet is a tesztelés utolsó fázisába jutott.

A kormány célja továbbra is az, hogy mindenhonnan, ahonnan lehet, vakcinát kell szerezni - hangsúlyozta, hozzátéve: Magyarországon csak olyan készítményt lehet majd használni, amelyet a magyar hatóság előzetesen ellenőrzött, jóváhagyott és nyilvántartásba vett. Hozzátette: ez igaz az Európai Unióból érkező oltásra épp úgy, mint az Egyesült Államokban, Izraelben, Kínában vagy Oroszországban fejlesztett szerre. Az oltás önkéntes és ingyenes lesz - erősítette meg.

A miniszter felidézte, a magyar kormány több mint 12 millió adag koronavírus-vakcinát kötött le az amerikai és európai fejlesztésűek közül, és tárgyal orosz, izraeli és kínai fejlesztőkkel is. Kínában a legelőrehaladottabb az engedélyeztetés folyamata, míg a Pfizer azt közölte: bár előrehaladottak a tesztelések, de ha azok eredményesek lesznek, elsőként az Egyesült Államokba és nem Európába szállítanak. Ebben az esetben a lekötésnél kifizetett előleg felét visszaadják.

Gulyás Gergely szerint "ez is jól mutatja, hogy vakcinaügyben sem lehet szolidaritásra vagy kíméletre számítani", ahogyan tavasszal a lélegeztetőgép-vásárlás esetén is mindenki onnan szerzett, ahonnan tudott. A fejlesztő országok szerinte behozhatatlan előnyben vannak, és olyan helyzetbe hozzák a gyártókat, hogy először az adott ország kaphasson a vakcinából - mondta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Úgy összegzett: azt remélik, ha még néhány hétig sikerül kitartani, akkor a fény látszani fog az alagút végén, ezt pedig az oltóanyag jelenti.

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31