2025 novemberében az építőipari termelés volumene jelentősen visszaesett.
Horvátországban hétfőtől a szülőknek alaposan meg kell indokolniuk, ha hivatkozva nem küldik gyermeküket iskolába, Szlovéniában pedig a 9. osztályosok számára is elindul az oktatás - írta a helyi sajtó.
Horvátországban a koronavírus-járvány enyhülésével, szigorú óvintézkedések mellett május 11-én kinyithattak a felsőoktatási intézmények, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai. A kormány ugyanakkor a szülőkre bízta, hogy engedik-e a gyerekeiket iskolába, vagy a tanévet távoktatás formájában kívánják folytatni és befejezni. Az elmúlt két hétben a kisiskolások mindössze két százaléka tért vissza az iskolapadokba.
Az oktatási minisztérium legújabb rendelete szerint hétfőtől csak megfelelő indoklás esetén maradhatnak ki a gyerekek az iskolából. Objektív okként említik a betegséget, továbbá, ha iskola nem tudja megoldani a gyerekek megfelelő szállítását, vagy járványgóc alakul ki valahol. Szubjektív ok, ha a családban súlyosan beteg valaki, valamint, ha szülők félelemből nem merik iskolába küldeni gyermeküket. Utóbbi rendes körülmények között nem lehetne kifogás - mutatott rá a minisztérium, hozzátéve, ezen gyerekek számára továbbra is biztosítva lesz az online oktatás, és később is csatlakozhatnak osztálytársaikhoz.
Blazenka Divljak oktatási miniszter az új intézkedést azzal magyarázta, hogy az otthoni munkavégzésről szóló kormányrendelet hatályát vesztette, így az alkalmazottaknak fokozatosan vissza kell térniük a munkahelyeikre.
A szomszédos Szlovéniában egy héttel később, május 18-án indult meg az oktatás az általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára, május 25-től pedig a kilencedikesek is visszatérhetnek az iskolapadokba. A kormány annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy még a tanév vége előtt a felső tagozatos osztályban is elindítsák az oktatást. A múlt héten a kisdiákoknak a 35 százaléka, az óvodásoknak pedig a fele tért vissza a nevelési-oktatási intézményekbe.
Míg Horvátországban a szülőknek korábban írásban kellett nyilatkozniuk arról, hogy a közegészségügyi intézet ajánlásai ellenére, saját felelősségükre küldik iskolába gyermeküket, Szlovéniában mindössze arról kellett nyilatkozniuk, hogy a gyermekük az elmúlt két hétben nem volt beteg és nem érintkezett olyannal, akik megfertőződött az új koronavírussal, továbbá, ha a gyermeken bármilyen tünet mutatkozik, otthon marad.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Horvátországban a legfrissebb információk szerint az elmúlt egy napban eggyel, 2244-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma és senki sem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma változatlanul 99. Az aktív betegek száma 133.
Szlovéniában a válságkabinet közlése szerint szombaton nem nőtt, így 1468 maradt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember halt meg a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 107-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 18 fő.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.








