9 °C Budapest
Nő piros ruhában, esernyőt terít az esőben és szivárvány zöld mezőn és fákon

Óraműpontossággal érkezett a tavasz: errefelé még lehet zápor, de nagyrészt napsütéses idő lesz a héten

2026. március 1. 16:32

Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet. Emellett a Dunántúlon gomolyfelhők is képződnek, amelyekből ott néhány zápor kialakulhat, máshol nem valószínű csapadék. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből főként a Dunántúlon néhol zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, hajnalban mínusz 3 és plusz 5, délután 13 és 18 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Szerdán is napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből főként a Dunántúlon néhol zápor is előfordulhat. A légmozgás mérsékelt marad, hajnalban mínusz 2 és plusz 6, délután 13 és 17 fok közötti hőmérséklet várható.

Csütörtökön napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből néhol előfordulhat zápor. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban mínusz 2 és plusz 5, délután 13 és 18 fok között alakul.

Pénteken túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás, a keleties szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szombaton túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás. A keleti, északkeleti szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Vasárnap túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás, a légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 1. 17:37
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem