Egy év alatt a leginkább Máriapócs, Fehérgyarmat, Kazincbarcika és Tapolca településeken csökkent a lakosságszám, nagyjából 2 százalékkal.
Újabb hazai település korlátozza a beköltözést: súlyos bírságot kap, aki vét a szabályok ellen
Decembertől csak engedéllyel költözhetnek be Jászszentandrásra az új lakók – döntött a település képviselő-testülete. Az önkormányzat a helyi közösség védelmére hivatkozva szigorú feltételekhez köti a lakcím létesítését és a betelepülést, a szabályokat megszegők pedig akár 200 ezer forintos bírságra is számíthatnak.
Néhány héten belül már csak engedéllyel lehet letelepedni Jászszentandráson. A település képviselőtestülete a legutóbbi ülésén elfogadta azt a helyi rendeletet, amely meghatározza, kik és milyen feltételekkel költözhetnek be a faluba. A szabályokat megszegőket pénzbírsággal sújtják, ezért nem árt tájékozódni, mielőtt valaki ingatlant vásárolna a termálfürdőjéről ismert községben. Az intézkedés célja a helyi identitás és közösségi értékek megőrzése - írja a szoljon.hu.
A rendeletet október 31-én fogadták el, és december 1-jén lép hatályba. A döntés indoklása szerint a testület a helyben élők megélhetését kívánja támogatni, különösen azokét, akik a településen dolgoznak vagy családi kapcsolatokkal rendelkeznek. A cél az egyéni jogok és a közösségi érdekek közötti egyensúly megteremtése, hogy Jászszentandrás hagyományai és értékei fennmaradjanak a következő nemzedékek számára is.
A rendelet pontosan meghatározza, mit ért „helyi önazonosság” és „közösségi értékek” alatt: ezek a közösség múltjából eredő, elismert hagyományok, szokások, rendezvények és szimbólumok, amelyek megkülönböztetik a falut más településektől.
Az új szabályozás értelmében csak akkor lehet ingatlant eladni egy betelepülőnek, ha előtte az önkormányzat, a szomszédos telek tulajdonosa vagy más helyi ingatlantulajdonos nem él az elővásárlási jogával. A letelepedőknek emellett egyszeri, 40 ezer forintos betelepülési hozzájárulást kell fizetniük.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem létesíthet lakcímet a településen az, aki az elmúlt két évben nem rendelkezett legalább 356 nap biztosított jogviszonnyal, aki erőszakos vagy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt büntetett előéletű, akivel szemben büntetőeljárás folyik, adótartozása van, vagy eltereléses eljárásban vett részt.
A 21 év alatti betelepülőknek legalább egy év, a 21 év felettieknek legalább két év bejelentett munkaviszonyt kell igazolniuk, és minden leendő ingatlantulajdonost személyesen is meghallgat a képviselő-testület. Az engedély nélküli beköltözés esetén a testület a lakcím törlését kezdeményezheti, valamint bírságot szabhat ki, amelynek összege elérheti a 200 ezer forintot.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








