Hetvenéves korában elhunyt Bugár Imre felvidéki magyar diszkoszvető, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes sportoló.
Hóomlás következtében pénteken két magyar állampolgár vesztette életét a Magas-Tátrában, a Tupá csúcsa közelében; az áldozatok egy 30 és egy 37 éves férfi voltak.
A TASR szlovák állami hírügynökség az eperjesi kerületi rendőrség tájékoztatására hivatkozva számolt be a halálos balesetről. A hatóságok közlése szerint a hóomlás pénteken délelőtt, körülbelül 11 órakor következett be.
A tragédia a Tupá hegycsúcs alatti lejtőkön történt, a Csorba-tótól néhány kilométerre. A rendőrségi jelentés alapján a lezúduló hótömeg két férfit temetett maga alá. A mentési munkálatok és az újraélesztési kísérletek ellenére egyikük életét sem sikerült megmenteni. A szlovák hatóságok megerősítették, hogy mindkét áldozat magyar állampolgár volt. Az egyik férfi 30, a másik 37 éves volt.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








