A MOHU REpont rendszerének bevezetése előtt az italcsomagolásoknak csupán töredéke lett újrahasznosítva.
Itt az újabb őszi lomtalanítás dátum: ez a budapesti kerület készülhet, októberben viszik a lomot mind a 11 körzetben
A XVIII. kerületben, Pestszentlőrinc és Pestszentimre területén október első felében a lomkikészítési időszak. A 11 körzetre kerületen belül különböző dátumok vonatkoznak! Fontos, hogy a lakosok csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készíthetik ki a lomokat. A 18. kerületi lomtalanítás alkalmával is kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Már lezajlott a lomtalanítás az I., az V., a VIII., a XIII., a XXII. kerületben, Csepelen, Kispesten, vagyis a XIX. kerületben és Soroksáron, a XXIII. kerületben, valamint Kőbányán (X.), Újbudán (XI.) és Rákospalota-Pestújhely-Újpalota területén (XV.) is. Zuglóban júniusban vitték el a lomokat, a IV. kerületben júliusban, a XVI. kerületben pedig augusztusban, Pesterzsébeten pedig a múlt héten fejeződött be a lomtalanítás. Jelenleg a II. kerületben viszik a lomokat és a III. kerület csak ez után, szeptember második felében kerül sorra. Már az is kiderült, hogy a XVIII. (18.) kerületben mikor viszik el az ősz folyamán a lomokat.
A felsorolásban nem említett további öt kerületre vonatkozó dátum még nem ismert, azokat folyamatosan teszi közzé a MOHU. Minden eddig ismert dátumot ebben a cikkben gyűjtöttünk össze, amelyet mindig frissítünk, amint újabb dátum derül ki! Ha ebben a cikkben, amit most olvasol, nem találtad meg a kerületet, amit kerestél, érdemes lehet megnézni, a gyűjtőcikkbe azóta bekerült-e!
XVIII. kerület lomtalanítás - Pestszentlőrinc és Pestszentimre, Budapest 18. kerület lomtalanítás, 2025
- október 2-16.
A MOHU honlapján található tájékoztatás szerint a 18. kerületben ontóber 2. és 16. között lesz lomtalanítás. A kerületben összesen 11 körzet lesz, melyek az alábbi térképen láthatók. Az ezekhez tartozó pontos dátumok:
- 1. körzet: október 2., csütörtök
- 2. körzet: október 5., vasárnap
- 3. körzet: október 6., hétfő
- 4. körzet: október 7., kedd
- 5. körzet: október 8., szerda
- 6. körzet: október 9., csütörtök
- 7. körzet: október 12., vasárnap
- 8. körzet: október 13., hétfő
- 9. körzet: október 14., kedd
- 10. körzet: október 15., szerda
- 11. körzet: október 16., csütörtök
Mit lehet kitenni és mit nem lomtalanításkor?
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Kihelyezhető:
- háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető a kukába
- bútor
- matrac
- szőnyeg, bőrönd
- nagyméretű sportszer (pl. síléc)
- használati tárgy pl.: gyermekfürdető
Nem helyezhető ki:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
- szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl.: papír, műanyag, fém)
- építési és bontási törmelék (pl. csempe)
- sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs
- síküveg, zöldhulladék, textil
- ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
- elektromos és elektronikai hulladék
Szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyeztése!
Kérik, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Kérik az is, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzen lomot.
Jön az új lomtalanítási rendszer
Korábban nagy felbolydulást okozott a bejelentés, hogy megszüntetnék a lomtalanítást eddig ismert formájában. Az elképzelés az volt, hogy az utcára bizonyos időszakokban kipakolt szemét helyett házhoz lehetne kérni egyénileg a lomok elszállítását, illetve hulladékudvarokban leadni azokat. Később már azt közölték, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hogy kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat. Ezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be 2025. január közepén.
A friss megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok - fejtette ki. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







