5 °C Budapest
Oroszlánszobor a polgármesteri hivatal előtt, Szigetvár belvárosa, Magyarország, 2017. december

Őszi lomtalanítás Baranyában, Somogyban és Tolnában 2025-ben: itt az összes friss dátum

2025. augusztus 23. 14:05

A Dél-Kom Kft. 2025-ben 323 településen végez lomtalanítást Baranya, Somogy és Tolna megyékben. A települések többségében az év első felében már elszállították a lomokat, de így is maradt közel 150 hely, ahol nyár végén, illetve az ősszel lesz a lomtalanítás. Kigyűjtöttük, hol, mikor és mit visznek el az érintett településeken a lomtalanítás 2025-ös őszi szezonjában.

A lomokat a lomtalanítási menetrendben meghatározott napokon, reggel 6 óráig kell kihelyezni a gyűjtőjárat számára. Lomtalanításkor kihelyezett zsákok, dobozok maximális súlya 25 kg lehet.

Hol és mikor lesz a lomtalanítás Baranya, Somogy és Tolna megyékben még 2025-ben?

Sok településeken már az első félévben elvitték a lomokat 2025-ben. Ezek a települések megtalálhatók a Dél-Kom által kiadott tájékoztatóban és korábbi cikkünkben is. Néhány településen, egészen pontosan Aparhant, Basal, Bonyhádvarasd, Botykapeterd, Csonkamindszent, Kisdorog, Kishajmás, Kismányok, Kisvejke, Mőcsény, Mucsfa, Nagyváty, Nagyvejke, Somogyapáti, Somogyhatvan, Tevel és Váralja területén már nyáron lezajlott a lomtalanítás. A soron következő települések pedig:

  • Adorjás - 2025.09.23
  • Alsómocsolád - 2025.10.06
  • Apátvarasd - 2025.11.26
  • Babarcszőlős - 2025.10.30
  • Babócsa - 2025.10.27
  • Bakóca - 2025.09.02
  • Bakonya - 2025.11.06
  • Baksa - 2025.11.18
  • Bánfa - 2025.11.04
  • Bár - 2025.10.11
  • Baranyahídvég - 2025.09.23
  • Barcs-Drávaszentes - 2025.10.08
  • Barcs-Somogytarnóca - 2025.10.08
  • Barcs - utcalista szerint (lásd lent)
  • Beremend - 2025.09.29
  • Berkesd - 2025.09.02
  • Bicsérd - 2025.10.06
  • Bikal - 2025.10.06
  • Boda - 2025.09.23
  • Bodolyabér - 2025.10.06
  • Bogád - 2025.09.22
  • Bogádmindszent - 2025.11.18
  • Bogdása - 2025.09.03
  • Bóly - 2025.10.18
  • Bonyhád-Majos - 2025.08.27
  • Bonyhád - utcalista szerint (lásd lent)
  • Bosta - 2025.10.30
  • Cún - 2025.09.22
  • Csarnóta - 2025.09.30
  • Cserkút - 2025.12.04
  • Csikóstőttős - 2025.09.22
  • Csikóstőttős - 2025.09.22
  • Dencsháza - 2025.11.14
  • Dombóvár - utcalista szerint (lásd lent)
  • Drávafok - 2025.09.24
  • Drávagárdony - 2025.09.24
  • Drávaiványi - 2025.09.24
  • Drávakeresztúr - 2025.09.24
  • Drávapiski - 2025.09.22
  • Drávaszerdahely - 2025.09.22
  • Drávasztára - 2025.08.26
  • Ellend - 2025.09.01
  • Endrőc - 2025.08.28
  • Erdősmárok - 2025.10.27
  • Erdősmecske - 2025.09.24
  • Felsőegerszeg - 2025.09.04
  • Felsőszentmárton - 2025.09.10
  • Garé - 2025.10.30
  • Gerde - 2025.09.23
  • Görcsönydoboka - 2025.10.04
  • Gyód - 2025.09.09
  • Gyöngyfa - 2025.09.09
  • Györe - 2025.12.19
  • Harkány - utcalista szerint (lásd lent)
  • Hásságy - 2025.09.01
  • Hetvehely - 2025.10.03
  • Hidas - 2025.09.29
  • Himesháza - 2025.10.11
  • Hirics - 2025.08.26
  • Hobol - 2025.11.14
  • Hosszúhetény - utcalista szerint (lásd lent)
  • Ipacsfa - 2025.09.22
  • Kacsóta - 2025.07.01. , 2025.10.03
  • Kakasd - 2025.09.30
  • Kaposszekcső - 2025.09.22
  • Kaposszekcső - 2025.09.22
  • Katádfa - 2025.11.04
  • Kemse - 2025.08.26
  • Keszü - 2025.11.20
  • Királyegyháza - 2025.09.09
  • Kisnyárád - 2025.10.31
  • Kisszentmárton - 2025.09.23
  • Kistapolca - 2025.09.29
  • Komló - utcalista szerint (lásd lent)
  • Kovácshida - 2025.09.22
  • Kozármisleny - utcalista szerint (lásd lent)
  • Kökény - 2025.07.09., 2025.11.20
  • Kölked - 2025.10.27
  • Kővágószőlős - 2025.12.04
  • Kővágótöttös - 2025.11.06
  • Lakócsa - 2025.09.17
  • Lánycsók - 2025.10.31
  • Lovászhetény - 2025.09.24
  • Lúzsok - 2025.08.26
  • Magyarlukafa - 2025.09.05
  • Magyarsarlós - 2025.10.27
  • Magyarszék - 2025.09.11
  • Mánfa - 2025.09.12
  • Máriakéménd - 2025.10.20
  • Markóc - 2025.09.24
  • Martonfa - 2025.09.02
  • Matty - 2025.09.30
  • Meződ - 2025.09.08
  • Mindszentgodisa - 2025.09.02
  • Mohács - utcalista szerint (lásd lent)
  • Monyoród - 2025.11.03
  • Nagykozár - 2025.10.09
  • Nagypall - 2025.12.18
  • Óbánya - 2025.12.05
  • Ócsárd - 2025.09.29
  • Ófalu - 2025.12.04
  • Orfű - 2025.10.03
  • Oroszló - 2025.09.02
  • Palé - 2025.09.04
  • Palotabozsok - 2025.10.04
  • Pécsbagota - 2025.09.23
  • Pécsvárad - utcalista szerint (lásd lent)
  • Pellérd - 2025.09.03
  • Pogány - 2025.09.15
  • Rádfalva - 2025.11.27
  • Romonya - 2025.09.23
  • Rózsafa - 2025.11.04
  • Sámod - 2025.09.23
  • Sásd - utcalista szerint (lásd lent)
  • Sellye - 2025.09.19
  • Siklós - utcalista szerint (lásd lent)
  • Somberek - 2025.10.04
  • Somogyhárságy - 2025.09.05
  • Somogyviszló - 2025.09.05
  • Sumony - 2025.09.09
  • Szajk - 2025.11.03
  • Szalánta - 2025.09.16
  • Szava - 2025.10.30
  • Szederkény - 2025.11.08
  • Székelyszabar - 2025.11.03
  • Szemely - 2025.09.30
  • Szentegát - 2025.11.14
  • Szigetvár - utcalista szerint (lásd lent)
  • Szigetvár, Zsibót-Becefa - 2025.10.17
  • Szilágy - 2025.09.01
  • Szilágypuszta - 2025.09.01
  • Szilvás - 2025.10.30
  • Szőke - 2025.10.30
  • Teklafalu - 2025.10.29
  • Tengeri - 2025.11.18
  • Tésenfa - 2025.09.22
  • Túrony - 2025.09.30
  • Vajszló - 2025.11.28
  • Varga - 2025.09.04
  • Vásárosbéc - 2025.09.05
  • Vázsnok - 2025.09.04
  • Velény - 2025.09.23
  • Véménd - 2025.10.04
  • Versend - 2025.10.20
  • Zaláta - 2025.08.26
  • Zengővárkony - 2025.12.18
  • Zók - 2025.10.07

Továbbá van még egy tucat település, ahol utcalista szerint viszik a lomokat, tehát utcánként változhatnak a dátumok. Ezeket az alábbiakban soroljuk fel:

Őszi lomtalanítás Barcs területén: október 6-10.

lomtalanítás barcs

Lomtalanítás Bonyhád területén: augusztus 25-28.

Lomtalanítás Dombóvár területén 2025 őszén: szeptember 8-12.

Őszi lomtalanítás Harkány területén 2025-ben: november 27-28.

Lomtalanítás Hosszúhetény területén 2025-ben: október 16-17.

Őszi lomtalanítás Komló területén 2025-ben szeptemberben

Őszi lomtalanítás Kozármisleny területén 2025-ben: október 2-3.

Őszi lomtalanítás Mohács területén 2025-ben: október 9. és 16.

Lomtalanítás Pécsvárad területén 2025 őszén: november 13-14.

Őszi lomtalanítás Sásd területén 2025-ben: szeptember 8-9.

Lomtalanítás Siklós területén 2025-ben: december 1-2.

Őszi lomtalanítás Szigetvár területén 2025-ben: október 17. és 31.

Mit és hová lehet kihelyezni?

A lomtalanítás keretén belül elszállításra kerülnek a háztartásokban – az életvitelhez szükséges tevékenységek során keletkező – kiselejtezett lomhulladékok, amelyek méretüknél/jellegüknél fogva nem férnek el a szabványos hulladékgyűjtő edényekben (kukában), illetve amelyek a gyűjtőszigeteken nem helyezhetők el (pl. nagyobb méretű berendezési tárgyak, bútorok, ágybetétek stb.) - közölte honlapján a Dél-Kom. 

A lomhulladékot az ingatlanok előtti közterületre oly módon kell kihelyezni, hogy az a jármű- és gyalogosforgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével, valamint a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen.

A bútorokat a hatékonyabb helykihasználás, a gyorsabb munkavégzés érdekében kérik, szétszerelve, lapra szerelve adják át a közszolgáltatónak. A zsákok, dobozok megtöltésénél pedig ügyeljenek arra, hogy azok kézi erővel szóródásmentesen mozgathatóak legyenek, emeléskor a súly miatt ne szakadjanak ki, és ne tartalmazzanak a rakodást végző személyt veszélyeztető anyagokat, például üvegdarabot, mely kivághatja a zsákot, és megsértheti munkatársakat.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Lomtalanításkor kihelyezett zsákok, dobozok maximális súlya 25 kg lehet.

A lomtalanítás keretén belül nem szállítják el (abban az esetben sem, ha a kihelyezett hulladék csak részben tartalmazza az alábbiakat):

  • az építési, bontási törmelék (pl. beton, azbeszttel szennyezett építőanyag, pala, tégla, csempe, ragasztó, cserép, kerámia és azok keveréke, WC-csésze, mosdókagyló, ablaküveg, síküveg);
  • fémhulladék (pl.: vasalatok, rugók vagy azt tartalmazó bútorok);
  • a kerti biohulladék (pl. fanyesedék, faág, lomb);
  • a háztartásokban keletkező vegyes hulladék (kommunális hulladék);
  • az elkülönítetten gyűjthető papír, műanyag, fém- és üveg hulladék;
  • az ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatási tevékenység során képződött fém- és egyéb hulladék (pl. autóalkatrész, szerszámok);
  • az állati tetemet, trágyát vagy más undort keltő anyagot tartalmazó hulladék;
  • a gumiabroncs;
  • az elektronikai hulladék (pl., háztartási gépek, számítástechnikai eszközök, ezek alkatrészei, szórakoztató eszközök – rádió, TV és alkatrészei, lejátszók, szerszámgépek);
  • a veszélyes hulladék (pl. akkumulátor, festékes-, vegyszeres doboz, hígító, permetezőszer maradék, olajos hulladék, gyógyszer stb.). 

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 5. 20:31