18 °C Budapest
Villany panorámája a hegyekből ősszel. A Villányi-hegység (Villányi-hegyseg) egy viszonylag alacsony hegység Villány városától nyugatra, Baranya megyében, Dél-Magyarországon. Villány a boráról híres város Baranya megyében, Magyarorsz�

Tavaszi lomtalanítás Baranyában, Somogyban és Tolnában 2025-ben: itt az összes friss dátum

2025. február 25. 09:02

A Dél-Kom Kft. 323 településen végez lomtalanítást Baranya, Somogy és Tolna megyékben. Közel 200 településen az év első felében fogják elszállítani a lomokat. Kigyűjtöttük, hol, mikor és mit visznek el az érintett településeken a lomtalanítás 2025-ös szezonjában.

A lomokat a lomtalanítási menetrendben meghatározott napokon, reggel 6 óráig kell kihelyezni a gyűjtőjárat számára. 

Mit és hová lehet kihelyezni?

A lomtalanítás keretén belül elszállításra kerülnek a háztartásokban – az életvitelhez szükséges tevékenységek során keletkező – kiselejtezett lomhulladékok, amelyek méretüknél/jellegüknél fogva nem férnek el a szabványos hulladékgyűjtő edényekben (kukában), illetve amelyek a gyűjtőszigeteken nem helyezhetők el (pl. nagyobb méretű berendezési tárgyak, bútorok, ágybetétek stb.) - közölte honlapján a Dél-Kom. 

A lomhulladékot az ingatlanok előtti közterületre oly módon kell kihelyezni, hogy az a jármű- és gyalogosforgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével, valamint a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen.

A bútorokat a hatékonyabb helykihasználás, a gyorsabb munkavégzés érdekében kérik, szétszerelve, lapra szerelve adják át a közszolgáltatónak. A zsákok, dobozok megtöltésénél pedig ügyeljenek arra, hogy azok kézi erővel szóródásmentesen mozgathatóak legyenek, emeléskor a súly miatt ne szakadjanak ki, és ne tartalmazzanak a rakodást végző személyt veszélyeztető anyagokat, például üvegdarabot, mely kivághatja a zsákot, és megsértheti munkatársakat.

Lomtalanításkor kihelyezett zsákok, dobozok maximális súlya 25 kg lehet.

A lomtalanítás keretén belül nem szállítják el (abban az esetben sem, ha a kihelyezett hulladék csak részben tartalmazza az alábbiakat):

  • az építési, bontási törmelék (pl. beton, azbeszttel szennyezett építőanyag, pala, tégla, csempe, ragasztó, cserép, kerámia és azok keveréke, WC-csésze, mosdókagyló, ablaküveg, síküveg);
  • fémhulladék (pl.: vasalatok, rugók vagy azt tartalmazó bútorok);
  • a kerti biohulladék (pl. fanyesedék, faág, lomb);
  • a háztartásokban keletkező vegyes hulladék (kommunális hulladék);
  • az elkülönítetten gyűjthető papír, műanyag, fém- és üveg hulladék;
  • az ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatási tevékenység során képződött fém- és egyéb hulladék (pl. autóalkatrész, szerszámok);
  • az állati tetemet, trágyát vagy más undort keltő anyagot tartalmazó hulladék;
  • a gumiabroncs;
  • az elektronikai hulladék (pl., háztartási gépek, számítástechnikai eszközök, ezek alkatrészei, szórakoztató eszközök – rádió, TV és alkatrészei, lejátszók, szerszámgépek);
  • a veszélyes hulladék (pl. akkumulátor, festékes-, vegyszeres doboz, hígító, permetezőszer maradék, olajos hulladék, gyógyszer stb.). 

Hol és mikor lesz a lomtalanítás Baranya, Somogy és Tolna megyékben 2025-ben?

Egyes településeken már el is vitték a lomokat 2025-ben. Ezek a települések a következők:

  • Apátvarasd - 2025.01.16
  • Aranyosgadány - 2025.02.13
  • Baksa - 2025.02.07
  • Bicsérd - 2025.02.13
  • Boda - 2025.02.11
  • Bükkösd - 2025.02.11
  • Cserdi - 2025.02.11
  • Dinnyeberki - 2025.02.11
  • Diósviszló - 2025.02.04
  • Drávacsepely - 2025.02.19
  • Egyházaskozár - 2025.01.22
  • Ellend - 2025.01.30
  • Erdősmecske - 2025.01.17
  • Gerde - 2025.01.24
  • Gyód - 2025.02.21
  • Györe - 2025.01.29
  • Hásságy - 2025.01.30
  • Helesfa - 2025.02.11
  • Ivánbattyán - 2025.01.22
  • Kakasd - 2025.02.14
  • Kisherend - 2025.02.05
  • Kisjakabfalva - 2025.01.08
  • Kórós - 2025.02.03
  • Lovászhetény - 2025.01.17
  • Márfa - 2025.02.04
  • Máza - 2025.01.31
  • Nagyharsány - 2025.01.28
  • Nagymányok - 2025.02.13
  • Palkonya - 2025.01.29
  • Páprád - 2025.02.07
  • Pécsbagota - 2025.01.24
  • Pereked - 2025.01.30
  • Pogány - 2025.02.07
  • Rádfalva - 2025.02.03
  • Sellye - 2025.02.21
  • Szabadszentkirály - 2025.01.24
  • Szaporca - 2025.02.12
  • Szászvár - 2025.01.30
  • Szilágy - 2025.01.30
  • Szilágypuszta - 2025.01.30
  • Tengeri - 2025.02.07
  • Újpetre - 2025.01.27
  • Velény - 2025.01.24
  • Villánykövesd - 2025.01.15
  • Zók - 2025.02.13

A legközelebb február 24-én Bakonya, Birján, Kémes, Kővágótöttös, Lothárd, Magyarsarlós és Versend területén lesz lomtalanítás. Az elkövetkező időszakban a második félévig az alábbi településeken lesz lomtalanítás:

  • Abaliget - 2025.03.21
  • Adorjás - 2025.04.01
  • Alsómocsolád - 2025.03.24
  • Alsószentmárton - 2025.03.24
  • Áta - 2025.03.12
  • Babarc - 2025.03.26
  • Babarcszőlős - 2025.03.13
  • Babócsa - 2025.03.10
  • Bakonya - 2025.02.24
  • Baranyahídvég - 2025.04.01
  • Barcs-Drávaszentes - 2025.04.16
  • Barcs-Somogytarnóca - 2025.04.16
  • Belvárdgyula - 2025.05.10
  • Beremend - 2025.03.25
  • Berkesd - 2025.04.14
  • Besence - 2025.04.08
  • Bezedek - 2025.04.07
  • Birján - 2025.02.24
  • Bisse - 2025.05.07
  • Bodolyabér - 2025.03.07
  • Bogád - 2025.04.04
  • Borjád - 2025.03.17
  • Bosta - 2025.03.13
  • Botykapeterd - 2025.06.27
  • Bürüs - 2025.03.19
  • Cún - 2025.03.31
  • Csányoszró - 2025.04.08
  • Csarnóta - 2025.05.28
  • Cserkút - 2025.02.26
  • Csonkamindszent - 2025.06.27
  • Dalmand - 2025.05.19
  • Darány - 2025.05.15
  • Drávacsehi - 2025.03.26
  • Drávagárdony - 2025.05.15
  • Drávaiványi - 2025.03.11
  • Drávapalkonya - 2025.04.02
  • Drávapiski - 2025.03.31
  • Drávaszabolcs - 2025.06.02
  • Drávaszerdahely - 2025.03.31
  • Drávatamási - 2025.05.15
  • Egerág - 2025.03.11
  • Egyházasharaszti - 2025.06.03
  • Endrőc - 2025.03.19
  • Erzsébet - 2025.03.24
  • Fazekasboda - 2025.03.24
  • Feked - 2025.03.05
  • Felsőszentmárton - 2025.04.23
  • Garé - 2025.03.13
  • Geresdlak - 2025.03.10
  • Gilvánfa - 2025.06.17
  • Gordisa - 2025.03.19
  • Görcsöny - 2025.04.18
  • Gyöngyösmellék - 2025.03.18
  • Hegyhátmaróc - 2025.05.28
  • Hegyszentmárton - 2025.04.21
  • Hetvehely - 2025.02.25
  • Hidas - 2025.02.27
  • Himesháza - 2025.03.10
  • Hobol - 2025.03.21
  • Homokszentgyörgy - 2025.03.13
  • Husztót - 2025.03.25
  • Illocska - 2025.04.07
  • Ipacsfa - 2025.03.31
  • Istvándi - 2025.04.29
  • Ivándárda - 2025.04.07
  • Izmény - 2025.06.30
  • Jágónak - 2025.05.19
  • Kákics - 2025.03.11
  • Kálmáncsa - 2025.03.12
  • Kárász - 2025.03.04
  • Kásád - 2025.05.14
  • Kastélyosdombó - 2025.03.05
  • Kátoly - 2025.03.24
  • Kékesd - 2025.03.24
  • Kémes - 2025.02.24
  • Keszü - 2025.02.27
  • Kétújfalu - 2025.03.18
  • Kisasszonyfa - 2025.04.08
  • Kisbeszterce - 2025.03.20
  • Kisbudmér - 2025.03.17
  • Kisdér - 2025.03.10
  • Kisdobsza - 2025.03.21
  • Kisharsány - 2025.03.05
  • Kiskassa - 2025.03.24
  • Kislippó - 2025.04.07
  • Kisszentmárton - 2025.04.01
  • Kistamási - 2025.04.22
  • Kistapolca - 2025.03.25
  • Kistótfalu - 2025.03.12
  • Komlósd - 2025.04.28
  • Kovácshida - 2025.03.31
  • Kovácsszénája - 2025.03.25
  • Köblény - 2025.03.04
  • Kökény - 2025.02.27
  • Kölked - 2025.05.03
  • Kővágószőlős - 2025.02.25
  • Kővágótöttös - 2025.02.24
  • Lapáncsa - 2025.04.07
  • Lengyel - 2025.02.28
  • Liget - 2025.03.17
  • Lippó - 2025.03.08
  • Liptód - 2025.03.26
  • Lothárd - 2025.02.24
  • Mágocs - 2025.04.28
  • Magyarbóly - 2025.05.03
  • Magyaregregy - 2025.03.06
  • Magyarhertelend - 2025.04.24
  • Magyarmecske - 2025.04.08
  • Magyarsarlós - 2025.02.24
  • Magyarszék - 2025.03.17
  • Magyartelek - 2025.06.17
  • Majs - 2025.03.08
  • Mánfa - 2025.03.21
  • Maráza - 2025.03.24
  • Máriakéménd - 2025.03.03
  • Marócsa - 2025.03.11
  • Márok - 2025.03.17
  • Martonfa - 2025.04.14
  • Matty - 2025.06.04
  • Mecseknádasd - 2025.03.13
  • Mecsekpölöske - 2025.03.13
  • Mekényes - 2025.03.24
  • Merenye - 2025.04.22
  • Meződ - 2025.05.19
  • Mindszentgodisa - 2025.03.20
  • Molvány - 2025.03.21
  • Nagybudmér - 2025.03.17
  • Nagycsány - 2025.03.07
  • Nagydobsza - 2025.03.21
  • Nagykozár - 2025.03.27
  • Nagynyárád - 2025.03.08
  • Nagypall - 2025.03.14
  • Nagypeterd - 2025.06.27
  • Nagytótfalu - 2025.02.26
  • Nemeske - 2025.04.22
  • Nyugotszenterzsébet - 2025.06.27
  • Ócsárd - 2025.03.10
  • Okorág - 2025.03.11
  • Okorvölgy - 2025.02.25
  • Olasz - 2025.05.10
  • Old - 2025.06.03
  • Orfű - 2025.03.24
  • Oroszló - 2025.03.10
  • Ózdfalu - 2025.06.17
  • Palé - 2025.03.10
  • Patapoklosi - 2025.04.22
  • Patosfa - 2025.05.27
  • Pécsdevecser - 2025.03.24
  • Pécsudvard - 2025.03.25
  • Pellérd - 2025.03.21
  • Peterd - 2025.03.24
  • Péterhida - 2025.05.26
  • Pettend - 2025.03.21
  • Piskó - 2025.03.07
  • Pócsa - 2025.03.17
  • Potony - 2025.03.05
  • Regenye - 2025.03.13
  • Rinyaújlak - 2025.05.12
  • Rinyaújnép - 2025.03.10
  • Romonya - 2025.04.04
  • Sámod - 2025.04.01
  • Sárok - 2025.04.07
  • Sátorhely - 2025.03.08
  • Siklósbodony - 2025.04.21
  • Siklósnagyfalu - 2025.05.21
  • Somogyaracs - 2025.05.12
  • Sósvertike - 2025.03.11
  • Szalánta - 2025.03.07
  • Szalatnak - 2025.03.04
  • Szárász - 2025.06.25
  • Szava - 2025.03.13
  • Szebény - 2025.03.05
  • Szellő - 2025.03.24
  • Szemely - 2025.03.18
  • Szentborbás - 2025.05.07
  • Szentdénes - 2025.06.27
  • Szentkatalin - 2025.02.25
  • Szilvás - 2025.03.13
  • Szőke - 2025.03.13
  • Szőkéd - 2025.03.12
  • Szörény - 2025.05.21
  • Szulok - 2025.03.11
  • Szűr - 2025.03.05
  • Teklafalu - 2025.03.19
  • Tésenfa - 2025.03.31
  • Téseny - 2025.06.17
  • Tófű - 2025.05.28
  • Tótszentgyörgy - 2025.04.22
  • Tótújfalu - 2025.04.23
  • Töttös - 2025.03.08
  • Túrony - 2025.06.11
  • Udvar - 2025.03.08
  • Vajszló - 2025.05.16
  • Várad - 2025.03.19
  • Varga - 2025.03.10
  • Vázsnok - 2025.03.07
  • Vejti - 2025.03.07
  • Vékény - 2025.06.25
  • Véménd - 2025.03.12
  • Versend - 2025.02.24
  • Villány - 2025.05.05
  • Vokány - 2025.02.25
  • Zádor - 2025.05.21
  • Závod - 2025.02.26
  • Zengővárkony - 2025.03.14

Ezeken túl van még egy tucat település, ahol utcalista szerint viszik a lomokat, tehát utcánként változhatnak a dátumok. Ezeket az alábbiakban soroljuk fel:

Lomtalanítás Barcs területén 2025-ben

Lomtalanítás Dombóvár területén 2025-ben

Lomtalanítás Harkány területén 2025-ben

Lomtalanítás Hosszúhetény területén 2025-ben

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lomtalanítás Komló területén 2025-ben

Lomtalanítás Kozármisleny területén 2025-ben

Lomtalanítás Mohács területén 2025-ben

Lomtalanítás Pécsvárad területén 2025-ben

Lomtalanítás Sásd területén 2025-ben

Lomtalanítás Siklós területén 2025-ben

Lomtalanítás Szentlőrinc területén 2025-ben

Lomtalanítás Szigetvár, Zsibót-Becefa területén 2025-ben

Továbbá vannak települések, ahol csak a második félévben esedékes a lomtalanítás 2025-ben. Ezeken a helyeken még nincs kijelölt dárum:

  • Aparhant
  • Bakóca
  • Bánfa
  • Bár
  • Basal
  • Bikal
  • Bogádmindszent
  • Bogdása
  • Bóly
  • Bonyhád-Majos
  • Bonyhád
  • Bonyhádvarasd
  • Csikóstőttős
  • Dencsháza
  • Drávafok
  • Drávakeresztúr
  • Drávasztára
  • Erdősmárok
  • Felsőegerszeg
  • Görcsönydoboka
  • Gyöngyfa
  • Hirics
  • Kacsóta
  • Kaposszekcső
  • Katádfa
  • Kemse
  • Királyegyháza
  • Kisdorog
  • Kishajmás
  • Kismányok
  • Kisnyárád
  • Kisvejke
  • Lakócsa
  • Lánycsók
  • Lúzsok
  • Magyarlukafa
  • Markóc
  • Monyoród
  • Mőcsény
  • Mucsfa
  • Nagyváty
  • Nagyvejke
  • Óbánya
  • Ófalu
  • Palotabozsok
  • Rózsafa
  • Somberek
  • Somogyapáti
  • Somogyhárságy
  • Somogyhatvan
  • Somogyviszló
  • Sumony
  • Szajk
  • Szederkény
  • Székelyszabar
  • Szentegát
  • Tevel
  • Váralja
  • Vásárosbéc
  • Zaláta

A fenti információk a Dél-Kom Kft. honlapjáról származnak. Érdemes a lomkikészítést megelőzően ellenőrizni az itt megadott dátumot, nem történt-e változás az ütemtervben! Illetve a lomtalanításról általában szórólapon is értesítik a helyieket, így a postaládát is érdemes figyelni.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59