Ezzel kéne foglalkoznia a kormánynak: minden ötödik magyar alkoholista, családok esnek szét

Magyarországon több, nemzetközi kutatásokhoz kapcsolódó adatfelvétel is zajlik, amelyek reprezentatív mintán próbálják feltérképezni az alkoholfogyasztási szokásokat a felnőtt lakosságban – ilyen például az OLAAP (Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról). Ezek önkitöltős kérdőívek, amelyekben a résztvevők arról számolnak be, milyen gyakran ittak alkoholt az elmúlt hónapban vagy évben. Ezekből az adatokból lehet következtetni arra például, hogy milyen mértékű az alkoholfogyasztás problémás jellege.

A nemzetközi statisztikákat összegző World Population Review szerint például 2023-ban a magyar lakosság 21,5 százaléka volt sorolható a problémás alkoholfogyasztók közé, ezzel a világon elsők voltunk ebben. Ilyen és hasonló statisztikai adatok alapján csak becsülni lehet, hogy körülbelül 400 ezer gyermek élhet olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő függőségi problémával küzd. Ha ehhez hozzávesszük azokat a felnőtteket is, akik ilyen környezetben nőttek fel, akkor a társadalom mintegy 20 százaléka lehet közvetlenül érintett.

2023 szeptemberében kezdtem meg munkámat a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának Magatartástudományi Intézetében oktatóként. Ekkor Dr. habil Jancsák Csaba felajánlotta, hogy az általa vezetett IKIKK Társadalmi Felelősségvállalás Kompetencia Központ keretében lehetőséget biztosít egy kutatócsoport létrehozására a témában.

Hárman alkotjuk a kutatócsoportot: Békési Tímea, a könyv társszerzője, aki addiktológiai konzultánsként dolgozik Budapesten; Dr. Mucsi Georgina gyászkísérő, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa; valamint jómagam. Az ország különböző pontjairól, más háttérrel, de közös érdeklődéssel kapcsolódunk be a munkába. 2023-ban egy orvostanhallgató, Belányi Boglárka is csatlakozott a kutatáshoz. Részt vett az egyik adatfelvételi körben, interjúkat készített érintettekkel, valamint egy önálló kutatási témát is választott: a kötődés alakulását vizsgálta szenvedélybeteg szülők gyermekeinél. Eredményeit a kari TDK-konferencián mutatta be, ahol harmadik helyezést ért el – mondta el Dr. Kassai Szilvia.

Mit is jelent szenvedélybetegséggel küzdő szülő mellett felnőni?

A kutatók szerint ilyen esetekben összességében a gyermek egy olyan környezetben nő fel, amely nem biztosítja számára az egészséges fejlődéshez szükséges alapokat – ilyen lenne például a biztonságérzet, a stabil érzelmi kötődés, a szülői odafigyelés a szükségleteire, illetve az életkorának megfelelő feladatok és felelősségek biztosítása. Ezzel szemben gyakran már kiskorában kénytelen olyan terheket viselni, amelyek meghaladják fejlettségi szintjét, és amelyek egy gyermek vállát nem kellene nyomják.

Előfordulhat például, hogy neki kell gondoskodnia fiatalabb testvéreiről, mert a szülő erre nem képes, vagy akár maga válik a szülő támaszává – érzelmileg és a hétköznapi teendők terén is ő veszi át a felelősséget. Ilyen családi háttérben sajnos nem ritka a fizikai vagy verbális bántalmazás sem, ahogy az elhanyagolás is gyakran megjelenik – utóbbi szintén bántalmazásnak minősül.

A bizonytalan családi háttér következtében már gyerekkorban különféle alkalmazkodási stratégiák alakulnak ki, amelyek később, felnőttként is megmaradhatnak. Egyre többet hallunk manapság a parentifikáció jelenségéről – amikor a gyermek saját szülei szüleivé válik, és ideje korán kénytelen felelősséget vállalni. Ugyanez igaz lehet arra is, ha valaki rendre konfliktusba kerül a feletteseivel, ezért gyakran vált munkahelyet – a tekintéllyel kapcsolatos nehézségek mögött sokszor a rendezetlen szülő-gyermek kapcsolat áll – világított rá Dr. Kassai Szilvia, az SZTE kutatója.

A csoport tagjai kutatásukkal szeretnék hangsúlyozni, hogy ilyen helyzetekben nemcsak az egyén, hanem az egész családi rendszer támogatásra szorul. Éppen ezért komplex, a gyermekeket és a szülőket egyaránt támogató beavatkozásokra van szükség. Azok számára, akik felnőttként szembesülnek ezzel az örökséggel, fontos üzenet lehet, hogy nincsenek egyedül.

Sokkal több sorstársuk van, mint hinnék. Az elveszett gyermekkor fájdalmát meg kell gyászolni, de van remény arra, hogy ezzel a hiánnyal együtt is teljes és megelégedett életet élhessenek. A feldolgozást segítheti szakemberi támogatás, de ugyanúgy hasznos lehet egy önsegítő csoport, művészetterápia vagy bármilyen módszer, amely az érintetthez közel áll.