13 °C Budapest
Európa, Magyarország, Budapest, Lakóházak látványa

Egyre fogynak a megfizethető kerületek Budapesten: brutális áremelkedést hozott az év eleje

2025. március 31. 17:33

Közel akkora áremelkedést hozott az első két hónap rekordkereslete a fővárosi ingatlanpiacon, mint amit előtte egy teljes év alatt regisztráltak a Duna House szakértői. A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten 6%-os drágulás után már alulról súrolja az 1 millió forintot, de Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén és Soroksáron még akadnak megfizethetőbb lokációk.

Jelentős áremelkedéssel reagált az erős vevői keresletre a fővárosi lakáspiac: a 2024-es tranzakciók alapján számított négyzetméterárhoz képest 6%-kal nőtt a budapesti ingatlanokért kért átlag, ami így most 996 ezer forint körül alakul a Duna House adatai szerint.

Idén januárban és februárban a tavalyinál 21%-kal magasabb, átlagosan 74,8 millió forintos kiadást jelentett a lakásvásárlóknak a fővárosi otthonteremtés. Az átlagos ingatlanméret emellett a tavalyi 65 négyzetméterhez képest egy félszobával, vagyis hozzávetőlegesen 10 m2-rel bővült.

„A vártnál gyorsabb ütemben érte utol a fővárosi ingatlanpiacot az év eleji rekordérdeklődés hatása. A 2023-as árszinthez képest a tavalyi fellendülés egy teljes év alatt 7%-kal emelte meg a négyzetméterárakat, a januári-februári tranzakciók alapján számított átlag pedig már most közel ekkora drágulást mutat” – mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.

Eközben vannak olyan fővárosi területek, ahol az ingatlanközvetítő tranzakciós adatai szerint az átlagos négyzetméterár csaknem kétharmadáért is megoldható az ingatlanvásárlás: jelenleg a pesti oldal délkeleti peremkerületei, Rákosmente, Pestszentlőrinc és Pestszentimre, valamint Soroksár számít a legmegfizethetőbb lokációknak Budapesten, 700 ezer Ft/m2 alatti átlaggal.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A XVII. és XXIII. kerületek emellett nemcsak a használt, hanem az újépítésű ingatlanokat keresők számára is megfizethetőbb alternatívát jelenthetnek: az idei első negyedéves adatok alapján Soroksár és Rákosmente 1-1,1 millió forintos négyzetméterár körül kínálja az új ingatlanokat, míg a fővárosi átlag 1,5 millió forintra rúg.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?