Jelentős energetikai fejlesztés indul a Szentgotthárd Spa & Wellness fürdőnél: új, 750 méter mély termálkutat fúrnak, és öt hőszivattyúval korszerűsítik a fűtési rendszert.
Annyira bonyolult az igénylés, hogy alig valaki kéri a 3+3 milliós lakásfelújítási támogatást
A júliusban indult Otthonfelújítási Program (OFP) iránti érdeklődés jelentősen elmarad a várakozásoktól. A Magyar Energiahatékonysági Intézet sajtóbeszélgetésén elhangzott információk szerint eddig mindössze 500 támogatási szerződést kötöttek meg, és körülbelül 4000 pályázatot nyújtottak be.
Az OFP keretösszege eredetileg 20 ezer családi ház energetikai korszerűsítésére elegendő lenne, ami azt jelenti, hogy még több mint 15 ezer pályázat befogadására van lehetőség - hívta fel a figyelmet a G7. Jelenleg az 1990 előtt épült házakra lehet pályázni, de januártól már a 2007 előtt épültekre is kiterjesztik a programot. Ez a bővítés potenciálisan több mint 1,5 millió háztartást érinthet.
Mint ismert, a program keretében egy háztartás maximum hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat, amelyhez további hárommillió forint kamatmentes hitel társul. A felújításhoz egymillió forint önerő is szükséges.
A gazdasági portál elemzése szerint bár a konstrukció rendkívül kedvező, a pályázat elkészítése meglehetősen bonyolult folyamat. Ennek oka, hogy minden ház egyedi felmérést és tervezést igényel, ami hozzájárulhat a viszonylagos érdektelenséghez.
Az 5000 fő alatti települések számára januártól egy új program indul. Bár ennek célja hasonló az OFP-hez, a feltételei számos ponton eltérnek majd attól. A részletek egyelőre nem ismertek, de várhatóan ez a program az energiahatékonyság növelését célozza majd a kisebb településeken.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







