Nem gyűlt össze a szükséges számú aláírás a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását célzó népszavazási kezdeményezéshez.
2024-ben egészen korán, március 31-én kezdődik majd a húsvét. Addig azonban számos jeles nap következik még a naptárban. A mai napra, február 13-ra esik idén a húshagyókedd, a hamvazószerda pedig holnap lesz. Hagyományosan a húshagyó kedd a farsangi időszak utolsó napja, a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben. Az elenevezés is a böjt kezdetére utal, azaz ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani.
Mind Magyarországon, mind világszerte különféle hagyományok, népszokások kapcsolódnak húshagyókedd napjához. Sok helyen e napon rendezik a karneválokat vagy fesztiválokat. Francia neve a Mardi gras jelentése szó szerint 'kövér kedd'. Angol elnevezése a Shrove Tuesday (gyóntató kedd), inkább a böjt előtti megtisztulásra utal.
A húshagyókedd mozgó dátumú ünnep, időpontja a húsvét időpontjától függ, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap utáni kedd, azaz a húsvétvasárnap előtti negyvenhetedik nap. Legkorábbi lehetséges dátuma: február 3., a legkésőbbi pedig március 9. Idén viszonylag korai dátumra esik: február 13-ra. A hamvazószerda pedig így február 14-én lesz.
Húshagyókeddi népszokások, hagyományok
Zala megyében több faluban, így például Reszneken, Csesztregen, Milejszegen húshagyókedden 'maskurázás' a szokás. Nappal, kora délután a gyerekek maskurának öltöznek, különféle házi készítésű jelmezeket öltenek magukra és járják a falu házait. Az őket fogadó házaktól apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kapnak. Este a felnőttek öltöznek be, olyan módon, hogy függönydarabbal, ronggyal az arcukat eltakarják. A fogadó házaknál igyekeznek kitalálni, kit rejt a 'maskura', kérdezgetik, ugratják egymást némi alkoholfogyasztással oldva a hangulatot - írja a Wikipédia.
Mit ünneplünk hamvazószerdán?
Holnap veszi kezdetét a 40 napig tartó nagyböjt első napja. Míg korábban negyven napon át szigorúan tartották a böjtöt, addig a mai vallási előírások szerint a szigorú böjt csak hamvazószerdán és nagypénteken kötelező. Ezen a napon és a rákövetkező vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg (vagy kis kereszt alakú hamujellel jelölik meg). A hamvazó pap közben figyelmeztet: Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel! A hamu az elmúlás természetes jelképe.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







