Üzlethelyiségekben, szellőzetlen pincékben alakítanak ki tömegszállásokat Budapest VII. kerületében.
Tavaly csaknem 6500 ingatlanban keletkezett tűz, ezek közül csupán 16-ban, az otthonok 0,2 százalékában volt füstérzékelő - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese hétfőn
Dóka Imre azt írta, ahol volt ilyen készülék, ott nem történt tragédia, de még súlyos sérülés sem, hiszen a füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelzett. Az életmentő eszköz hangos akusztikus jellel hívja fel a tulajdonosok figyelmét a tűzre, akkor, amikor még a testi épségük kockáztatása nélkül meg tudják fékezni a lángokat, amihez egy otthoni, porral vagy habbal oltó készülék használatát ajánlják - jelezte.
A szóvivőhelyettes kiemelte, hogy fokozott elővigyázatossággal és megelőző intézkedésekkel elejét lehet venni az otthoni tűzeseteknek. Azt javasolta, hogy rendszeresen ellenőrizzük az elektromos készülékeket és vezetékeket, kerüljük a hálózat túlterhelését, és csak jó állapotú, engedélyezett elektromos eszközöket használjunk. Fontosnak nevezte, hogy a gyúlékony anyagokat tartsuk távol a hőforrásoktól, és megfelelően tároljuk. Emellett ügyeljünk a fűtési rendszerek karbantartására, és arra, hogy csak megfelelően engedélyezett fűtőberendezéseket használjunk - sorolta Dóka Imre.
Kitért arra, hogy a nyílt láng használatára fokozottan figyelmet kell fordítani, minden esetben meg kell győződni arról, hogy biztosan eloltottuk a gyufát, a gyertyát vagy éppen a cigarettát. Fokozottan figyelni kell az idős, egyedül élő rokonokra, ismerősökre - figyelmeztetett Dóka Imre, hozzátéve, baj esetén a 112-es segélyhívó számon azonnal értesíteni kell a tűzoltókat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







