Az egyéni vállalkozók február 19-től a Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportálján (ÜPO) a Vállalkozói Ügysegéddel intézhetik a tevékenységüket érintő bejelentéseiket.
100 millió forintot csalt ki egy bűnszervezet: az otthontámogatási felújítással verték át az áldozataikat
Az otthonfelújítási támogatással csalt ki egy bűnszervezet több mint 100 millió forintnyi készpénzt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint bűnszövetségben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt indított nyomozást a szervezet Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága. Az MTI információi szerint a bűnszervezet tagjai az ismertségi körükben szerveztek be olyan családokat, amelyek otthonfelújítási támogatást igénybevételére voltak jogosultak. Rávették őket, hogy adják be a támogatás iránti kérelmüket anélkül, hogy ténylegesen belevágnának az otthonuk felújításába.
Amikor pedig igazolni kellett a munkálatokat, akkor fiktív számlákat állítottak ki, amiket az elkövetők érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok állították ki az érintetteknek, majd az elnyert támogatási pénzeket az igényjogosultak és ötletgazdáik szétosztották egymás között.
A bizonyítékok begyűjtése, valamint az államnak okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében a NAV pénzügyi nyomozói és járőrei a helyi rendőrkapitányság közreműködésével több mint 100 millió forint vagyont biztosítottak készpénzben, ingóság és ingatlan formájában, valamint tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.
Összesen 6 embert hallgatnak ki jelenleg gyanúsítottként, így a vizsgálat még mindig tart.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







