Bus stop in a village

Csodavárás kezdődött a magyar lakáspiacon: 22 százalékos áresést se tartanak kizártnak

2022. december 2. 11:02 2 perc

Nagyon eltérően látják a lakáspiaci árak alakulását a fiatalok. Erősen csökkent azoknak a száma, akik szerint nem változnak a közeljövőben az árak, míg az ingatlanok drágulására számító fiatalok aránya 65 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 53 százalékról. Ezzel egy időben az árcsökkenést valószínűsítők aránya is emelkedett, a tavalyi 8 százalékról 14 százalékra. A drágulással számoló fiatalok fele 1-20 százalékos áremelkedést vár, az árcsökkenést jósolók szerint pedig 22 százalékkal kerülhetnek lejjebb az ingatlanárak.

Bár a zordabbá váló gazdasági környezet - például a magas infláció, az emelkedő kamatok, növekvő háztartási kiadások - a lakáspiacot és az ingatlandrágulást is visszafoghatja, a K&H harmadik negyedéves ifjúsági index szerint a megkérdezett 19-29 éves fiatalok nagy része, 65 százaléka áremelkedésre számít. Ez az arány több, mint egy évvel korábban, 2021-ben ugyanis 53 százalékuk számított lakásdrágulásra.

Drágulás kontra árcsökkenés

A friss felmérés szerint inkább a nők várnak áremelkedést, 71 százalékuk várja ezt, míg a férfiaknak csak az 59 százaléka adott ilyen prognózist. Az árak stagnálását a megkérdezettek 21 százaléka tartja valószínűnek, a nők 15 százaléka, a férfiaknak a 24 százaléka van ezen a véleményen. Érdekes ellentétre világít rá a felmérés: miközben az egy évvel korábbinál többen várnak áremelkedést a lakáspiacon, nőtt az árcsökkenés mellett állók aránya is, a tavalyi 8 százalékról 14 százalékra. Ők átlagosan 22 százalékos ingatlanáresésről beszéltek.

A legjobb lakáshitel ajánlatot keresed? Találd meg a Pénzcentrum kalkulátorával!

A lakásdrágulást valószínűsítő fiatalok körében jelentős eltérések láthatóak. Majdnem 20 százalékuk szerint mérsékelten, 1-10 százalékkal mehetnek feljebb az árak. Több mint 30 százalékuk úgy gondolja, erőteljesebb lesz a növekedés, 10-20 százalékkal lesznek drágábbak a lakások. Ennél még magasabb, 21 százalékot meghaladó növekedésre számít 18 százalékuk. Ugyanakkor minden harmadik áremelkedést valószínűsítő fiatal nem tudta számszerűsítve megítélni, milyen mértékű drágulás várható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az árváltozásokra vonatkozó becslések közötti jelentősnek mondható eltérések részben a bizonytalan gazdasági környezettel magyarázhatóak: például azzal, hogy a fiatalok is nehezen tudják megtippelni, hogy az infláció mikor kerülhet leszálló ágba, ezzel párhuzamosan mikor kerülnek lejtőre a kamatok, ezen belül az ingatlanvásárlások szempontjából kulcsfontosságú lakáshitelek kamatai.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27