12 °C Budapest
A young woman moving into a new apartment

Milliókat bukhatnak a fiatalok, akik így vásárolnak most lakást: könnyen belesétálhatnak a csapdába

2022. szeptember 19. 11:02 3 perc

Csökkent idén az első lakásvásárlók aránya a hazai ingatlanpiacon 2021-hez képest. Azok, akik 2022-ben vásárolták életük első lakását, átlagosan 41 millió forintot költöttek Budapesten, míg vidéken 27,6 millió forintba került az otthonteremtés. A meghosszabbított családi otthonteremtési támogatások jövőre is segítséget jelenthetnek a vásárlást tervezőknek, azonban a megemelkedett kamatkörnyezet és az átalakulás előtt álló ingatlanpiac próbatétel elé állítja a fiatalokat. Érdemes még venni vagy kifizetődőbb kivárni?

A Duna House szakértői összefoglalták tapasztalataikat.

Legutoljára 2022 első negyedévében készült felmérés az ingatlanközvetítő segítségével otthont vásárlók körében, azonban az azóta eltelt idő alatt történt politikai, gazdasági, hitel- és ingatlanpiacot, valamint energiaárakat érintő változások a legfrissebb adatok újbóli elemzését indokolják. „Bár az Eurostat szerint a magyar fiatalok egyre korábban hagyják el a szülői házat, valamint az Európai Unióban átlagosnak mondható 26,5 éves korhoz képest mindössze 8 tized évvel később repülnek csak ki a szülői fészekből, mégis úgy tapasztalják szakértőink, hogy egyre nehezebb helyzetbe kerülnek azok, akik első lakás vásárlására vállalkoznának.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Tovább csökkent az első lakásvásárlók aránya Budapesten az ingatlanközvetítő tranzakciós adatai szerint. 2021-hez képest 2022 első 8 hónapjában 9 százalékpontot esett ez az érték. Vidéken 2021-hez képest mindössze 1 százalékpontos mérséklődés tapasztalható, ugyanakkor, ha az elmúlt 4 évet vizsgáljuk, a 2020-as csúcshoz képest jelenleg 5 százalékponttal kevesebb azok aránya, akik belevágtak az első lakásuk megvásárlásába.

Az otthonteremtési támogatások igénylésének határidejét meghosszabbították, így a májusban prognosztizált első lakásvásárlóktól várt piacélénkítő hatás elmaradhat, nem sürgeti már a fiatal házasokat a támogatás igénylésének lejárati határideje, azonban a szakértők szerint nem érdemes kivárni. „A meredeken emelkedő infláció miatt csökkent a keresetek vásárlóereje, az élet minden területén megjelenő áremelkedés miatt kevesebbet tudnak majd a fiatalok ténylegesen ingatlanvásárlásra fordítani. Az emelkedő jelzáloghitel-kamatoknak köszönhetően pedig biztos, hogy nehezebb helyzetben lesznek jövőre azok, akik lakáshitellel tervezték kiegészíteni megtakarításaikat.” – folytatta a szakértő.

Hogy mi várható ezután?

Az általános várakozás szerint a piac átrendeződésével vélhetően csökkenhet a nagy alapterületű, kevésbé korszerű, nagyobb átalakításra és modernizálásra szoruló ingatlanok ára, azonban a kisebb alapterületű ingatlanok ára vélhetően kevésbé fog változni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legtöbben évek óta áhítoznak már az ingatlanárak mérséklődésére, a korábbi évek trendje azonban a kivárás ellen szól. 2019-ben átlagosan 30,3 millió Ft is elegendő volt egy kb. 53 négyzetméteres első lakáshoz, 2022-ben már átlagosan 11 millió forinttal többre volt szükség egy hasonló méretű, saját ingatlan megszerzéséhez Budapesten. Az idei év augusztusi tranzakciói között az otthonteremtési céllal első lakást vásárlók 9 négyzetméterrel kisebb alapterületű és 10 millió forinttal alacsonyabb értékű ingatlanokat tudtak csak megvásárolni, mint júliusban.

Az ország más területein is érezhető a változás, átlagosan 27,6 millió forintot költenek első lakásra, ugyanakkor a vidéken letelepedők birtokába az elköltött összegért cserébe átlagosan 78 négyzetméteres ingatlanok kerültek, ami 2 négyzetméterrel kisebb alapterületet jelent, mint 2021-ben, amikor mindössze 23,6 millió forintért is megkapták a fiatalok a tágasabb otthont.

A legkedvezőbb lakáshitel ajánlatot keresed? Találd meg a Pénzcentrum kalkulátorával!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?