A városok peremén egyre gyorsabban alakulnak át a hajdani zártkertek: a korábbi szőlőhegyek és kiskertek sok helyen már lakóövezetként működnek.
A folyókban, tavakban a nagyobb uszadékfák „kitermeléséről” erdőgazdálkodási értelemben nem lehet szó, mert a fakitermelés az erdőtörvény által fenntartott fogalom, és erdőterülethez kötődik – írta az Agrárminisztérium a Magyarhirlap.hu megkeresésére. A holtfa tápanyag az erdő talajának, élővilágának, gazdaságilag pedig többnyire nem is hasznosítható. Az uszadékfa jogszerű és biztonságos gyűjtése csak az adott terület tulajdonosa, más jogszerű használója előzetes beleegyezésével és feltételeivel történhet.
Mivel a fakitermelés azt a tevékenységet jelenti, amikor az erdőtervben foglaltakkal összhangban, a fát tőtől, illetve a talajtól elválasztják, így az erdőtörvény szerint még az is a fakitermelés része, amikor a kivágott fát az erdőben mozgatják, felkészítik.
Az uszadékfa jellemzően erdőn kívül fordul elő. Különösen jellemző lehet folyók medrében, töltések, árvízvédelmi létesítmények közelében. Az uszadékfa jogszerű és biztonságos gyűjtése ezért csak az adott terület tulajdonosa, más jogszerű használója előzetes beleegyezésével és feltételeivel történhet – hívta fel a figyelmet az agrártárca.
Az erdőben található, különösen az ártéri erdőbe besodródott uszadékfa holtfának számít, amelyet erdőgazdálkodási és természetvédelmi okokból mind mennyiségében, mind fellelési helyén egyaránt számontartanak. Az erdőben – még ha uszadékfa formáját ölti is – a holtfa az erdőnek mint biológiai egységnek az alkotóeleme
– mutat rá a minsztériumi válasz. Az uszadékfa gyűjtése az erdőgazdálkodó előzetes hozzájárulásának megszerzésével, az általa erre kijelölt területen és időben, esetlegesen az általa meghatározott ellenérték fejében lehetséges, betartva a területre egyidejűleg éppen vonatkozó minden egyéb korlátozást is - írja a lap.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







