42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére.
Saját kertedben vagy telkeden készülsz fakivágásra, így szeretnéd megoldani a tűzifa-hiányt? Nem biztos, hogy jó ötlet! Milyen fát szabad kivágni, milyen jogszabályok vonatkoznak magánszemélyekre? Hol és kinek, milyen fakivágást kell bejelentenie? – Többek között erről is kérdezte a HelloVidék Kosztka Ernő kertépítő- és növényvédelmi szakmérnököt, favizsgáló és faápoló szakmérnököt, a MAKEOSZ elnökét.
Egyre nagyobb érték a háztáji kertekben kivágott fa: a helyzet az utóbbi időszakban sokat változott. Kosztka Ernő, a MAKEOSZ elnöke példaként említi, hogy kertépítőként egy-egy terület átépítése során gyakran vágnak ki fákat. Pár évvel ezelőtt még az volt a gyakorlat, hogyha eltávolítottak egy fát, akkor a tulajdonosok még fizettek is azért, ha valaki ágastul és fatörzsestül együtt azt elszállította.
A helyzet az utóbbi években úgy változott, hogy az lett az általános, hogy az elszállítás költségét már nem kellett a tulajdonosnak kifizetnie, azt a keletkező tűzifa ára fedezte, így már senki sem fizetett senkinek. Mostanra azonban már a kivágott fát is tüzelőanyagként értékesítik, így aki a kivágott fát elszállítja, az fizet a tulajdonosnak. A szakember ezért is arra biztat mindenkit, ha valami oknál fogva bárki kivág vagy kivágattat egy fát, és nem akarja tűzifaként hasznosítani, akkor is próbálja meg értékesíteni. Hirdesse meg, mert a mostani tűzifa-hiányos időkben biztosan talál rá vevőt.
Kosztka Ernő favizsgáló és faápoló szakmérnök szerint attól nem igazán kell tartani, hogy a mostani rendelet nevében tarra vágják a természetvédelmi területeken az erdőket. Arra viszont igen, hogy nem várják meg, hogy vágásérett legyen egy erdőben a faállomány, hanem idő előtt kivágják. Természetvédelmi területeken is jellemzően nem az értékes faállományból lesz tűzifa, nem azokat, hanem az invazív fafajokat fogják ritkítani. De azt is megjegyezte a kormány új rendeletével kapcsolatban, hogy két nagy veszélyt lát benne.
Egyrészt azt, hogy mivel a tavalyi évhez képest közel triplájára nőtt a „kalodás” tűzifa ára (tavaly 30.000 ezer forint körül volt mázsája, most 90.000-ért kínálják),
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
a szegényebb, vegyes tüzelésű kazánnal rendelkező családok nekiállnak szeméttel fűteni, a cipőtalptól kezdve a PET-palackokon át a színes újságpapírokig mindenféle éghető hulladékkal pótolják majd a hiányzó tűzifát. Sokan azt hiszik, hogy például a kidobásra szánt használt bútorok lapjai is fából készültek, és ha felaprítják, az is jó lesz még tüzelőnek. Jó tudni azonban, hogy a festett, lakkozott fa, (régi ablakkeret, ajtók, raklapok), a rétegelt lemez, forgácslap, bútorlap, építési fahulladékkal való fűtés rendkívül környezetszennyező, ezért szigorúan tilos. Ennek következtében számítani lehet arra, hogy télen a szokottnál is erőteljesebben fog romlani a levegő minősége.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







