Míg a Revolut nem módosított a készpénzfelvételi limitjein, a Wise követte a hazai szabályozást és megemelte a díjmentes készpénzfelvételi határt.
A temetések költsége messze az inflációt meghaladó mértékben emelkedett az elmúlt években. Egy koporsós temetés átlagosan 318 ezer forintba került idén májusban, hamvasztás esetén 227 ezerbe. 2018 májusában ugyanezért 219, illetve 160 ezer forintot kellett fizetni, tehát négy év alatt csaknem 45 illetve 41 százalékkal emelkedtek az árak. Sokan hitelből oldanák meg a temetési költségek fedezését.
Újra elhalasztották a szociális temetés bevezetését, melyet először 2014-ben harangozott be a kormány. Mindeközben a temetkezés költsége az inflációnál is nagyobb mértékben növekedett az elmúlt években. A temetés is felsorakozott az esküvő, az autó, a konyhabútor és a mosógép mellé a személyi hitelek felhasználási céljai közé - írja a Népszava. Csakhogy esküvőt nem kötelező tartani, a temetésnek viszont mindenképpen lesz költsége.
2013-ban Budapesten egy felnőttsír kiásásáért 36 ezer forintot kértek, ma csaknem tízezerrel többet. A temetőn belüli szállítás ára legkevesebb 8300 forint volt akkor, most 10555 forintot kóstál a belső szállítás, de luxus Mercedes kocsival 46 ezernél is többe. A ravatalozó termek díja 50-85 ezer forint, külső ravatal esetén Farkasréten 136 ezret kell fizetni. A koporsós sírhely egyszeri díja 45 ezer, az urnasíré 21 ezer forint, erre jön az ügyintézés, a halotthűtés, a kellékek ára és még sok egyéb - írja a lap.
A KSH friss adatai szerint egy koporsós temetés átlagosan 318 ezer forintba került idén májusban, hamvasztás esetén 227 ezerbe. 2018 májusában ugyanezért 219, illetve 160 ezer forintot kellett fizetni, tehát négy év alatt csaknem 45 illetve 41 százalékkal emelkedtek az árak. De ez nagyban függ attól, hogy Budapestről, vidéki nagyvárosról vagy egy kisebb településről van szó. (Budapesten egy meglévő urnasírba temetés egy peremkerületi temetőben nem jön ki 350 ezer forint alatt.) A növekvő üzemanyagár, a bérköltségek vagy éppen a koporsófa árának emelkedése miatt a temetkezési szolgáltatás egyre drágább, ami miatt a hozzátartozók a koporsós helyett a hamvasztásos temetést, azon belül is a szórást, vagy a hamvak hazavitelét választják.
Temetés hitelből?
A személyi hitelek felhasználási céljai között gyakran szerepel a temetés finanaszírozása is. Nem csoda, hiszen a magyarok jelentős részének nincs akkora megtakarítása, hogy egy váratlan helyzetben zsebből ki tudjon fizetni egy nagyobb összeget: 200-300 ezer forintot. Főként, hogy a drasztikus infláció hatására egyre kevesebben tudnak eleve félretenni és a temetési költségek is sokat nőttek. Mindezzel együtt a hitelkamatok is jócskán emelkedtek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A MNB adatai alapján 2018 májusában a háztartásoknak nyújtott forint fogyasztási hitelek átlagos költsége 14,36% volt, mely 2019-ben 13,28%-ra csökkent. 2020-ban a THM plafon miatt 5,88%-ra süllyedt, majd 2021-ben 12, 41% volt. 2022 májusában a négy évvel korábbi értéket is meghaladta: 14,74 százalékra nőtt. Ebben már benne van a jegybanki kamatemelés hatása, melynek célja elvileg elsősorban a drasztikus infláció megfékezése lenne. Azonban nem mindegy, milyen hosszú futamidőre igényli valaki a kölcsönt.
A Pénzcentrum kalkulátorában megnéztük, hogy ha szabadfelhasználású személyi hitelből fedeznénk a temetési költségeket, 320 ezer forintot, mekkora törlesztőrészletet kérnének a bankok, és mennyi lenne a futamidő végén visszafizetett összeg. Két éves futamidővel az UniCredit Banknál 14,52%-os THM-mel 367 423 forintot fizetnénk végül a banknak, ez a legkedvezőbb ajánlat. A MagNet Banknál 17,52%-os THM-mel 376 966 lenne a teljes költség. A CIB Banknál 21,05%-ra adnának 320 ezer forintot, mely után végül 388 087 forintot kérne vissza a hitelintézet. A K&H Banknál 21,22%-os TMH-re 388 109 forintot kérnének vissza összesen a futamidő végéig. Az induló törlesztőrészletek 15 ezertől 15 500 forint között alakulnának.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







