Happy little girl with messy hair holding burnt the cake in the kitchen.

Könnyen rosszul végződhetnek az ünnepek: ezt tanácsolja az Országos Mentőszolgálat

2022. április 14. 12:00 3 perc

Sokat tehetünk a balesetmentes ünnepekért, de érdemes előre felkészülni arra is, ha mégis megtörténik a baj, figyelmeztet sajtóközleményében az Országos Mentőszolgálat és a Vodafone közösen.

Az ünnepek alatt általában a mentőkhöz érkező segélyhívások száma is megemelkedhet, de néhány tanács megfogadásával csökkenthetjük annak az esélyét, hogy akár a készülődés, akár a közlekedés során baleset történjen. A felmérések szerint a legtöbb baleset ilyenkor az utakon, vagy otthon, a kerti sütögetés vagy a főzés közben történik.

Viszont most, hogy beköszöntött a jó idő, és megkezdődött a kirándulószezon a túrák során is megnövekedett a bajba kerülők száma. A gyors segítség azonban megakadályozhatja, hogy nagyobb baj történjen, sőt akár életet is menthet. Érdemes tehát tenni a balesetek megelőzéséért, de azért is, hogy ha már megtörtént a baj, gyorsan és pontos információkkal legyünk képesek mentőt hívni akár abban az esetben is, ha az ijedtség miatt nem tudjuk elmondani, hol vagyunk.

Figyeljünk a gyerekekre a konyhában!

A húsvéti sütés-főzés idején megnő a háztartási balesetek száma, ilyenkor gyakoribbak a forrázások, vágott, metszett sérülések. A konyha veszélyforrás lehet a gyermekek számára is, akik magukra ránthatják a forró vízzel, levessel teli lábast, ezért különösen fontos, hogy az edényeket, serpenyőket mindig olyan helyre tegyük, ahol a kicsik nem férhetnek hozzá, és természetesen ilyenkor se hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket.

A zéró tolerancia húsvétkor is érvényes

Tartsuk észben, hogy a zéró alkoholtolerancia az ünnepek alatt is érvényes, ha közlekedünk. De nemcsak ezért érdemes nemet mondani a kínált alkoholra, hanem azért is, mert józanul közlekedve számos balesetet megelőzhetünk. A tavaszi, változékony időjárás miatt az utak csúszósak lehetnek, emellett a figyelmetlen gyalogosokra, esetleg alkoholos befolyásoltság alatt közlekedőkre is figyelni kell, ezért fontos, hogy megőrizzük az éberségünket. Ugyanígy tilos az ünnep alkalmából alkohollal kínálni a gyerekeket, hiszen számukra egy kis mennyiség, egy felnőttek poharából ivott kóstoló is mérgező lehet.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Óvatosan a természetben!

A tavaszi hosszúhétvégén sokan kirándulnak, túráznak a természetben, ám még a feltöltődést szolgáló programok során is érdemes fokozottan figyelni. A terepviszonyokhoz nem megfelelően választott ruházat és cipő viselése például bokasérülésekhez, zúzódásokhoz és horzsolásokhoz vezethet. Az ismeretlen ösvényen kirándulók a túrajelzések pontos ismeretének hiányában könnyen eltévedhetnek, baj esetén ezért is hasznos segítséget nyújthat az ÉletMentő applikáció, hiszen a mentők gyors kiérkezése attól is függhet, hogy ismert-e a bajba jutott pontos földrajzi elhelyezkedése, lokációja. A segélyhívó gombot megnyomva a segélykérő azonnal kapcsolatba tud lépni az Országos Mentőszolgálat mentésirányítóival. Ugyanebben a pillanatban az applikáció egy üzenetet is küld a mentésirányító központnak a felhasználó adataival, többek között a tartózkodási helyével, így kollégáink könnyebben és gyorsabban találnak a helyszínre.– mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?