Construction of a new apartment building in the city

Elvesztette erejét Budapest: itt épül a legtöbb új lakás Magyarországon

2021. május 11. 13:32

Négyszeresére nőtt 2015 óta a 10 ezer lakosra jutó új lakások száma Magyarországon. Budapest "ereje" csökkent, a fővároson kívül több megye is egyre nagyobb élénkülést mutatott. A lakásépítési kedvet azonban 2020-ban visszavetette a járvány és a kedvezményes lakásépítési áfa korábbi eltörlése.

Az érdeklődések száma éves szinten 160 százalékkal nőtt az idén, de 2019-hez képest is 60 százalékos a növekedés. Ez viszont már a visszavezetett ötszázalékos újlakásáfának is köszönhető. Ha tartósan fennmarad a mostani helyzet, különös tekintettel a 2021-től újból bevezetett kedvezményes lakásépítési áfára, akkor lendületes bővülésre van kilátás.

Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt - derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogyan alakult az újlakás-átadások száma lakosságarányosan és a lakásállományra vetítve az utóbbi években. Emellett kiderül belőle az is, hogy milyen tendenciákra lehet számítani a következő időszakban az ismét bevezetett ötszázalékos újlakásáfa miatt.

Látványos növekedés arányosan

“Tavaly több mint 28 ezer új építésű lakóingatlant adtak át, ami évtizedes csúcsot jelentett. A kiemelkedő tavalyi adatoknak köszönhetően 2020-ban már 28,9 lakásátadás jutott 10 ezer lakosra, szemben a 2015-ös 7,7 új lakással, azaz durván négyszeres volt a növekedés. Ezzel párhuzamosan az országos lakásállományra vetített az újlakás-átadások aránya 0,2 százalékról 0,6 százalékra nőtt. Az, hogy járvány évében ért el kiugró adatokat az új lakások piaca elsősorban azzal magyarázható, hogy ez a szegmens lassabban reagál a válságra. A múlt évben átadott lakások többségének építése ugyanis jellemzően 1-2 évvel korábban indult” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: “A lakosságarányos adatok alapján az is látható, hogy a fővároson kívüli piac nagyon megerősödött az utóbbi években. Budapesten tavaly 36,5 új lakás jutott 10 ezer lakosra, miközben több megye, Hajdú-Bihar, Somogy, Pest és Győr-Moson-Sopron megelőzte a fővárost. Utóbbi megyékben 38,2-85,4 új lakás jutott 10 ezer főre.” 

A szakember szerint Győr-Moson-Sopron évek óta kiemelkedik a lakosságarányos lakásátadásokat tekintve. Ez részben a megye az országos átlagnál erősebb gazdasági teljesítményének, ipari fejlettségének, valamint az osztrák határ közelségének, ezzel összefüggésben az ingaázók magas számának köszönheti kiugró eredményeit. Hajdú-Bihar megyében a debreceni fejlesztések játszanak főszerepet az új lakások piacán látható élénkülésébennek, míg Somogyban a Balaton-parti települések jelentik a fejlődést motorját.

Sok lett az érdeklődő - hol tartanak az árak?

A járványhatás tehát nem látszik a lakásátadások számában, de az építési kedv visszaesett. 2020-ban kevesebb mint 30 ezer lakóingatlanra adtak ki engedélyt, ez pedig több mint 10 ezres csökkenést jelent az előző évek számaihoz képest. A csökkenésben fontos szerepe van annak is, hogy 2019 végén megszűnt a kedvezményes lakásépítési áfa” - mondta Balogh László.

Idén ugyanakkor újból életbe lépett az alacsony áfakulcs, ez pedig már az év elején is élénkülést hozott a piacra. Az ingatlan.com adatai szerint az új lakások iránti kereslet a 2020-ban látott megtorpanás után jelentősen nőtt 2021 első négy hónapjában. Az eladásra hirdetett lakóingatlanokra érkezett érdeklődések száma 160 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 60 százalékkal 2019 első négy hónapját is, amikor a koronavírus-járvány még nem fogta vissza a keresletet.

Mi jöhet ezután?

Az idén és a jövőben várható trendekről Balogh László azt mondta: A kedvezményes lakásépítési áfa felpörgeti a lakásépítési kedvet és a kereslet alapján is erősnek mutatkozik ezért fejlődésre van kilátás a járványhatásból adódó bizonytalanság visszahúzódása után. Ahogyan a használt lakáspiacon az elmúlt egy-két évben egyre inkább érezhető volt, úgy az új lakások piacán is arra lehet számítani, hogy a lakásépítések motorja vidékre költözik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. november 27. vasárnap
Virgil
47. hét
November 27.
Advent (1.)
November 27.
Nemzetközi Aura nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
Private Investor Day 2022/2.
Vegyen részt INGYENESEN a PID2022 kóddal!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. november 26. 19:16