12 °C Budapest

A kormányablakok nyitva maradnak: ezt azért mégsem árt tudni az ügyfélfogadásról

MTI
2021. március 6. 21:01

Nem befolyásolják a kormányablakok nyitva tartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, lehetőség szerint válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.

Azt írták, a társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét, így a november 4-e után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig Magyarország területén használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le.

Közölték azt is, a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok továbbra is kizárólag előzetes időpontfoglalással fogadják az ügyfeleket. A kormányablakok esetében a már november 11-e óta érvényben lévő rendszer alapján az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve az ingyenesen hívható 1818-as telefonszámon továbbra is lehetőség van időpontfoglalásra.

Március 8-tól tehát nem törlik az elmúlt időszakban lefoglalt időpontokat, a kormányablakok munkatársai a hatósági ügyekben várják az ügyfeleket, akik az interneten elérhető központi időpontfoglaló alkalmazásban továbbra is foglalhatnak - akár ügyfélkapu-regisztráció nélkül is - időpontot - emelték ki.

Amelyik ügykörben pedig ez lehetséges, a személyes ügyintézés helyett továbbra is a magyarorszag.hu weboldalon keresztül elérhető elektronikus ügyintézést javasolják. Felidézték: az ügyfelek és az ügyintézők egészségének védelme érdekében a kormányhivatalok számos biztonsági intézkedést vezettek be. Így az időpontra érkezés mellett kizárólag szájat és orrot takaró maszkban szabad tartózkodni az ügyfélszolgálatokon, az ügyféltérben várakozni nem lehet, kötelező a 1,5-2 méteres távolság megtartása, valamint a helyiségekbe kézfertőtlenítő, a pultokra pedig plexifal került. Az elkészült okmányokat a hivatalok postai úton kézbesítik, személyes átvételre csak kivételes esetekben van lehetőség.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm