„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Tízből négy társasház felújításra szorul Magyarországon egy felmérés szerint, de szakértői egyesületek szerint ennél a valóságban még rosszabb a helyzet - írja az Infostart.
Tíz lakástulajdonosból hat úgy gondolja, hogy szükség lenne az ingatlan felújítására - ez derül ki a KSH és egy korábbi, a jegybank közreműködésével készített felmérés adataiból. A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete szerint a társasházakat illetően még ennél is rosszabb a helyzet. Bék Ágnes, az egyesület elnöke az InfoRádió kérdésére elmondta:
A szakértő ezen felül elmondta azt is, hogy a panelházak esetében is a gépészet egyre inkább elmarad az elvárt körülményektől. Ezeken a gondokon az eddigi felújítási programok nem segítettek, hiszen azok a külső homlokzatra, a tetőkre és a nyílászárókra vonatkoztak. Mindez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag csak az utolsó 20 évben épült társasházak vannak még elfogadható állapotban, az összes többi felújításra szorulna valamilyen szempontból.
Óriási gond továbbá a szakember szerint, hogy a tulajdonosok nem szeretnek közös költséget fizetni, az emelés ellen sokan tiltakoznak. Jelenleg bankhitelt tudnak felvenni a társasházak a felújításhoz, ennek azonban számos feltétele van, például a felújítási alapot, illetve a közös költséget nyomban meg kell emelni, hogy a hitel visszafizetése zavartalan legyen.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







