Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Elsősorban az iparban hoz átütő fejlesztéseket az 5G, ám az egyéni fogyasztóknak is számos előnyt tartogat. Az új technológia már csak azért is megállíthatatlan, mert jóval gazdaságosabb az üzemeltetése, mint a mobilkommunikáció korábbi generációié.
3G kivezetése már napirenden van a hatóságnál és a piaci szereplőknél is: 2022 vége, 2023 eleje környékén történhet meg. Az akkor felszabaduló frekvenciákat az 5G-re lehet majd újrahasznosítani. Ez gazdaságossági, környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontokból is jóval előnyösebb, mint a korábbi generációk használata - mondta Mácz Ákos, az 5G-koalíció szakmai vezetője a Magyar Nemzetnek.
Az évtized feléig több száz milliárd forintot tehet ki az ötödik generációs mobiltechnológiát (5G) érintő beruházások értéke Magyarországon - mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Mácz Ákos, az 5G-koalíció szakmai vezetője. Hozzátette, hogy a beruházásokban nemcsak a szolgáltatók, hanem az 5G-t az Ipar 4.0 keretében felhasználó ágazatok is jelentékeny mértékben részt vesznek - ilyenek például az intelligens közlekedés és logisztika, az okosagrárium, valamint az egészségügy és a szórakoztatóipar fejlesztői.
Elsősorban az iparban hoz átütő fejlesztéseket az 5G, ám az egyéni fogyasztóknak is számos előnyt tartogat. Arról szólva, hogy őket hogyan érinti az 5G várható terjedése, Mácz Ákos felidézte, hogy a mobilkommunikációs technológiában az 1980-as, 90-es évek óta nagyjából tízévente váltják egymást az egyes generációk, így az 5G is fokozatosan megjelenik a magánfogyasztók életében a következő néhány évben - írja a lap.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







