A MOHU felhívja a figyelmet, hogy egyre több a visszaélés a lomtalanítás kapcsán, ezárt fontos tudnivalókat is közöltek.
Elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezetnek be a belföldi tértivevényes leveleknél 2021. január elsejétől - közölte a Magyar Posta csütörtökön.
A tájékoztatás szerint a kézbesítésről a visszaigazolást 2021. január elsejétől alapértelmezettként elektronikusan kapják meg, de továbbra is lehet kérni papír alapú értesítést. Ismertetik, hogy jelenleg a tértivevényes levél hagyományos feladásánál két nyomtatványt is ki kell tölteni. Egyik a feladóvevény, amely a feladás tényét igazolja az ügyfél számára, a másik a tértivevénylap, amelyet mostanáig a küldemény hátuljára ragasztott a posta, és kézbesítéskor ezt kellett aláírni, majd a levél kézbesítését követően az aláírt kézbesítési igazolást visszaküldte a posta a feladónak.
Felidézik, hogy az elektronikus feladást a posta 2020. júliusától árban is előnyben részesíti, de továbbra is lesz lehetőség a postákon a papíralapú feladásra is.
Forrai Péter, a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta, a digitális megoldások pontosabb, gyorsabb kezelést nyújtanak, a magyarhoz hasonló rendszereket ma már más nemzeti posták is bevezettek - tette hozzá.
Az elektronikus kézbesítési rendszerrel Magyarország több mint 4,5 millió címhelye elérhető. Tavaly több mint 12 millió darab tértivevényes küldeményt kézbesített a posta - tájékoztatott a Magyar Posta Zrt.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







