7 °C Budapest

A járvány ezt is elintézte: szó szerint tömegek dobják kukába a sárga csekket

MTI
2020. november 26. 20:33 2 perc

Novemberben az átlagosnak a duplájára, kilencezerre ugrott a regisztrációk száma a Díjneten, így a március-áprilisi csúcs után, a járványügyi korlátozásokkal összefüggésben ismét egyre többen térnek át számláik elektronikus fizetésére - közölte a Díjnet Zrt. csütörtökön.

Az e-számlakezelési szolgáltató tájékoztatása szerint a pandémia hatására is, az elmúlt egy évben 10 százalékkal, 787 ezerre nőtt a Díjnet felhasználóinak száma, a befizetett számlák összértéke pedig megközelítette az 50 milliárd forintot. A legnépszerűbb a bankkártyás fizetési mód, az elmúlt egy évben 4,1 millió ilyen tranzakciót indítottak -, de egyre többen használják e-számláik befizetésére az iCsekk alkalmazást is. Utóbbival októberben már 56 ezer fizetést indítottak, ami 28 százalékos növekedés az előző évhez képest. Veszített ugyanakkor jelentőségéből a netbankon keresztüli számlafizetés, októberben 3 százalékkal kevesebb, 60 ezer ilyen tranzakciót kezdeményeztek - közölték.

A Díjneten jelenleg 32 közüzemi, telekommunikációs, biztosítási és egyéb szolgáltató számláit lehet befizetni, országos és regionális cégekét egyaránt. A felületen a különböző számlákat egy regisztrációval, egyetlen online felületen kezelhetik a felhasználók.

Egy-egy felhasználó egyre több szolgáltató számláját kezeli a felületen, idén októberben már 907 ezret, ami 72 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Tavaly október vége óta 5,45 millió tranzakciót bonyolítottak a Díjneten keresztül.

Schiszler János, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója a közleményben elmondta: arra számítanak, hogy a következő hónapokban érdemben tovább nő az elektronikus számlafizetés volumene Magyarországon, mivel a veszélyhelyzet miatt sokan térnek át a készpénzhasználatot és a személyes megjelenést nem igénylő e-számlafizetésre. Hozzátette: mivel a Díjnet bankfüggetlen, az ügyfeleknek nincs kötöttségük, hogy melyik pénzintézetnél vezetik a számlájukat, szabadon választhatnak a fizetési megoldások közül. A pandémia nemcsak a felhasználókat, hanem a szolgáltatókat is a digitális csatornák felé tereli. Az elmúlt hónapokban több szolgáltató is jelezte a Díjnetnek csatlakozási szándékát.

A Magyar Posta tulajdonában álló Díjnet Zrt. ingyenes szolgáltatása egyetlen felületen teszi lehetővé különböző közüzemi, telekommunikációs és biztosítási szolgáltatók ügyfeleinek, hogy számláikat elektronikus formában tekintsék meg, illetve egyenlítsék ki. A rendszer emellett lehetőséget biztosít számlakibocsátókkal való kapcsolattartásra, észrevételek, reklamációk jelzésére, valamint egyes szolgáltatók esetében mérőállás-bejelentésre is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Díjnet indulása óta mintegy 64 millió számlát kaptak a felhasználók a rendszeren keresztül, a 2007 óta kifizetett számlaösszeg pedig meghaladja a 280 milliárd forintot.

Fotó:MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?