7 °C Budapest

Ez a 10 dolog segíthet 2020 őszén túlélni a koronastresszt

2020. szeptember 11. 16:50

A koronavírusjárvány, a #maradjotthon kampányidőszak, a távmunka és digitális oktatás sokakat arra kényszerített, hogy új megoldásokat keressen a stressz elűzésére és a mentális egészségük megőrzésére. Voltak, akik kenyeret sütöttek, mások mániákusan elkezdtek sportolni - futni, biciklizni, jógázni -, voltak akik a takarítással enyhítették a szorongást, stb. Azonban pontosan tudják, hogy a második hullám alatt hasonló helyzetben ez már nem fog működni. A szakemberek azt javasolják, ezúttal próbáljunk ki valami mást.

Rengetegen találták magukat olyan helyzetben a koronavírusjárvány alatt, amelyben a szorongás és stressz ellen a szokásos kezelési stratégiáik csődöt mondtak. A pandémia jóval nagyobb kihívást jelentett mentálisan, mint amit egy tábla csokival, pohár borral, 20 perces tornával orvosolni lehetett volna.

Sokan találtak is olyan tevékenységeket, amelyekkel kézben tarthatták az irányítást, nem uralkodott el rajtuk a szorongás és stressz. Viszont nem biztos, hogy idén ősszel ezek a hirtelen talált megoldások ismét működni fognak. Mindenkinek más és más stratégia válhat be, ezért a Washington Post szakértői most 10 módszert javasolnak, amelyekkel eredményesen vészelhetjük át az őszi járványidőszakot.

Sok múlik az étrenden

vitaminok, ásványi anyagok

Az őszi időszakban jellemzően csökkenni kezd a napsütéses órák száma, és egyre hűvösebb lesz, a szervezetnek több energiára van szüksége a normál működéshez, mint nyáron, amikor napokig is elél salátán az ember. Viszont szerencse, hogy rengeteg ásványi anyagban és vitaminokban gazdag zöldségnek és gyümölcsnek éppen ősz a szezonja - ezeket célszerű beépíteni az étrendbe.
A helyes táplálkozással hatékonyan vértezhetjük fel a szervezetünket a stressz ellen is.

Ráadásul nem csak a testnek, hanem a léleknek is jól esik egy meleg cukkinikrémleves, amikor már kezd majd kint hűlni az idő. Itt van a répa, brokkoli, paradicsom, bab, paprika, cukkini, padlizsán - és hamarosan a sütő- és főzőtök - szezon. Egyrészt fogyasszuk ezeket frissen, másrészt kezdjük el képezni a késő őszi, téli tartalékokat a fagyasztóba is.

Levest, főzeléket, köretet, de akár főételt is készíthetünk a zöldségekből, és a gyümölcsök is szerves részei lehetnek az őszi étrendnek. Ilyenkor jön a friss szőlő, alma, őszibarack, stb. amelyeket bűntudat nélkül lehet egész nap nassolni.

ne csak sütve-főzve...

Egyes zöldségek, gyümölcsök nyersen fogyasztva kifejezetten sokat tudnak segíteni a mentális egészség megőrzésében, ilyen a sárgarépa, a saláta, a zöldleveles zöldségek (spenót, rukkola, stb.) az uborka; az alma, a banán, a grapefruit és citrusfélék, bogyós gyümölcsök és a kivi. Ha lehetőségünk van rá, ezeket érdemes nyersen fogyasztani.

Testedzés másként

séta a szabadban

Természetesen a jógázás, torna, vagy a futás is jó stresszlevezető tud lenni, a szakemberek viszont kifejezetten ajánlják a sétát, kirándulást ősszel. A lényeg, hogy szabad, lehetőleg leginkább szmogmentes levegőn a természetben járva töltsük az időnket, mert ez különösen segítség lehet a szorongás és stressz elleni közdelemben - és kicsi a fertőzésveszély esélye.

közös program

Éppen a fertőzésveszély miatt soka elhanyagolták azokat a csapatsportokat, amelyeket addig űztek, vagy egyáltalán, ami közös programot jelenthetett volna ismerőseikkel. Nem is javasolt, hogy focizni, vagy kosarazni menjünk olyanokkal, akikkel nem élünk egy háztartásban.
Viszont arról sem érdemes lemondani, hogy a friss levegőn keressünk aktív programot a barátainkkal, családtagjainkkal.

Vannak ugyanis olyan sportok, amelyhez nem kell érintkezni, viszont átmozgat, és mégis társaságban tudjuk őket művelni. Ilyenek a tenisz, tollaslabda, amikor egy háló választ el minket a másiktól, vagy például a pickleball, amely a teniszt és a ping-pongot ötvözi, és itthon még viszonylag kevesen ismerik.

Otthon, édes otthon

ami kint, az van bent

Gyakori tanács a szakértőktől, hogy úgy csökkentjük a hidegebb hónapok szorongását a bentléttől, hogy a "kintet" beköltöztetjük, így nem fogunk annyira kivágyódni. Ősszel, télen egyébként is hajlamosabb az ember úgy érezni, beszorult a négy fal közé, és nehezebb kinti programot csinálni, járvány idején pedig pláne bezárva érezheti magát az ember - pláne azok, akik ismét home office-ból dolgoznak.

Ősszel érdemes a lakásba beköltöztetni növényeket, illetve olyan természetes dekorációt készíteni, ami kellemes, otthonos, de a "falakon túlról" érkezett. Őszi termések, örökzöld ágak, dísztökök mind hangulatos dekorációt teremtenek. Az illatokról sem érdemes megfeledkezni! A fenyőerdőt, őszi avar- és virágillatot illatos gyertyákkal, illóolajjal is "becsalogathatjuk" az otthonunkba.

ami bent, az van kint

Érdemes a házat, lakást kívülről is olyan hellyé tenni, ahová jó megérkezni. Ezt el lehet érni azzal, hogy a balcon őserdővé változtatjuk, vagy hívogató ajtódíszt teszünk ki, a gangra a bejárat elé fényeket, növényeket, őszi dekorációt készítünk. Így amikor ki kell mennünk a világba mégis, a hazatérés örömtelibb lehet.

Akiknek kertes házuk van, végképp érdemes még ősszel a lehető legjobban kihasználni az udvar adta lehetőségeket, hogy minél szívesebben menjünk ki oda - várjon egy kellemes kerti fotel, egy tűzrakóhely, gyerekeket kinti játékok, stb.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Emberi kapcsolatok

nyújts segítő kezet

Az egyik legnagyobb kihívást a járvány alatt a magány, elszigetelődés jelentette. Hogy nem találkozhat valaki a családjával, barátaival, nagyon nagy stresszel jár, és a bizonytalanság szorongáshoz vezet. Ráadásul nehéz úgy a másiknak támasza is lenni, hogy csak online vagy telefonon tarthatják a kapcsolatot.

Amennyiben ez neked is nagy stresszforrás volt, akkor itt az ideje felkészülni, és eltervezni, mivel tudsz tenni ellene. Az egyik lépés, amit már most meg lehet tenni, hogy felveszed a kapcsolatot a környezetedben élőkkel. Egy társasházban elég akár a faliújságra kiírt cetli a telefonszámmal, hogy szívesen elmész bevásárolni, vagy leviszed az idős néni kutyáját sétálni, ha ő fél kimenni.

Kertvárosban, falun az utcában érdemes megállni, beszélgetni a szomszédokkal, telefonszámot cserélni. Ha már most elkezded ápolni ezeket a kapcsolatokat, nem érzed majd olyan elszigeteltnek magad, és számíthatsz mások segítségére, ahogy ők is a tiédre. Ez a biztonságérzet jelentősen csökkenti a bizonytalanságérzetet, így a szorongást.

priorizálj

Azokról a kapcsolatokról se mondj le, amelyek fontosak számodra! Hiába nehézkes a kapcsolattartás, találjátok ki együtt a barátokkal, rokonokkal, hogyan fogtok érintkezni a járvány alatt. Alkossatok közösségeket - ne jelentsen plusz terhet, hogy mindenkire külön kell időt szakítani - hívjátok fel konferenciabeszélgetésben a nagyit, csináljatok online meetinget a barátokkal.

A járvány alatt pedig már feltételezhetően sokak számára az is kiderült, hogy melyek azok a kapcsolatok, amelyek csak látszólag barátiak, valójában válsághelyzetben nem fenntarthatóak. Hogyha valaki nem érdeklődött, nem sikerült a kapcsolattartás a járvány alatt - vagy te nem érezted ennek szükségét, akkor el kell engedni.

Míg békeidőben sokkal egyszerűbb az ilyen kapcsolatokat menedzselni, járványidőszakban muszáj szelektálni. Ne vedd el az értékes időt azoktól, akiket szeretsz, azok kedvéért, akiket maximum kedvelsz, de sokat nem jelentenek. Muszáj meghúzni a határokat, hogy ne jelentsen ez is plusz stresszforrást az összes többi mellé. Megengedheted magadnak, hogy ezt elengeded.

Mindfulness, az új trend

"A mindfulness angol szót magyarra általában tudatos jelenlétként vagy éber figyelemként szoktuk fordítani, eredetileg azonban mindössze annyit jelent: ‘tudatosság’, ‘figyelem’. Alapvetően arra a folyamatra utal, amikor figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanat tapasztalatai felé fordítjük, s a a pillanatnyilag észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosítjuk" - írja a Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület honlapja.Már hazánkban is egyre elterjedtebb a mindfullness gyakorlása, a szemléletmódváltás, hogy a jövő folytonos fürkészése, valamint a múlton való rágódás helyett a jelenre összpontosítsunk, azzal foglalkozzunk.

végy egy mély levegő (vagy ötöt)

Néhány mély levegővétel jó módszer önmagunk megnyugtatására. Viszont egy-két mély levegő azon a stresszen, szorongáson már nem segít, amit a járvány okoz. Ahhoz már sokkal több kell. Érdemes elsajátítani - a netes is sok videóban fellelhető - nyugtató légzésgyakorlatot, melynek lényegét ugyanúgy az egyenletes mély levegővételek képzik. Az egyik legelterjedtebb módszer hogy az orronkunk keresztül egy kényelmes testhelyzetben, magunkat kihúzva teleszívjuk levegővel a tüdőnket, majd szájon át lassan és hosszan kifújjuk.

Érdemes teljes figyelmünket a testünkre összpontosítani, a levegő útjára, a vállakra, ahogy tágul a mellkas. A légzést fordítva is folytathatjuk, a szájon át be, és orron át ki, amíg úgy érezzünk, megnyugodtunk. Esetleg választhatunk ehhez a gyakorlathoz egy kellemes zenét is - így tudjuk szabályozni azt is, meddig folytassuk. Ez lehet 3-4 perc, ha pedig több időre van szükségünk, kezdjük elölről.

találj egy új hobbit

Ezt persze könnyű mondani, mert hobbi ezerféle lehet, de nem feltétlenül fog mindenkihez passzolni például a horgászat - amíg ez valakit teljesen kikapcsol, másokat inkább csak konstans idegesít (miért nincs kapás? hová lett a csali? eddig semmi, most meg egyszerre két boton! hát ez elúszott... ki fogja ezt mind megpucolni? stb.)

Lehet, hogy neked éppen a kötögetés, horgolás fog beválni, mivel viszonylag monoton, automatikusan csinálja az ember egy idő után, el lehet benne merülni, és a végén sikerélményed is lehet: egy szép pulcsi, sál, sapka. Lehet, hogy számodra az otthoni fűszerkert gondozása, mikrozöld-vetemény fog kikapcsolódást nyújtani, vagy az, hogy őszi asztaldíszeket készítesz termésekből. Legyen az új hobbid a barkácsolás, makettépítés, patchwork-takaró varrás, sütisütés, festés vagy origami - a lényeg, hogy téged kikapcsoljon.

Szakemberek szerint az is jó, hogyha ez a tevékenység nem kötődik képernyőhöz, és sikerélményed lehet benne. (Lesz egy király maketted, szép takaród, menő festményed.) És nem, nem baj, ha elsőre nem találod meg a hozzád illő új kikapcsolódást. Vannak szerencsések, akik rögtön olyasmire találnak rá, ami feltölti őket, de az emberek nagy része sokáig kísérletezik, mire elköteleződik valami mellett. És

az sem baj, ha ez az elköteleződés csak a járvány végéig tart - utána nyugodtan, bűntudat nélkül visszatérsz azokhoz az elfoglaltságokhoz, amikhez most nem lehet.

Ezt most abszolút megengedheted magadnak, hogy átmeneti legyen - viszont ki tudja? Lehet, hogy tartós hobbit találsz, és a végén hálás is leszel ezért magadnak, hogy belevágtál a pandémia alatt. Ne is akarj a jövőbe látni, csak tedd meg, amit tudsz a mentális egészségedért.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem