16 °C Budapest
Újabb áremelkedési hullám érheti el az agglomerációt: ezért lesz drágább sok ház, lakás

Újabb áremelkedési hullám érheti el az agglomerációt: ezért lesz drágább sok ház, lakás

2020. március 7. 10:00

Új megállókat, sűrűbben közlekedő vonatokat, és az agglomerációból ingázók mellett a fővárosban közlekedők kényelmét is szolgáló fejlesztést ígér a Budapesti Fejlesztési Központ nemrég bemutatott elképzelése, a Déli Körvasút projekt. A beruházás változásokat indíthat el az agglomeráció ingatlanpiacán is.

Több rég megfogalmazott igényt szolgálna a Kelenföldet Ferencvárossal összekötő körvasút fejlesztése. Részben javítaná a Budapest központjától délre fekvő kerületek és agglomerációs települések közötti összeköttetést, átterelhetné az autós és a teherforgalom egy részét a kötöttpályás rendszerre, valamint összeköthetné a kelet-nyugati irányú vasúti kapcsolatokat a fejpályaudvarok megkerülésével. A Déli Körvasút szorosan összekapcsolódik a koncepció súlypontjának számító, Déli Városkapu néven bemutatott állami projektekkel. Az ebben tervezett beruházások helyszíne a Rákóczi hídtól délre, a Duna és a Soroksári út mentén, illetve a Csepel-sziget északi részén fekvő terület. A fejlesztési elképzelések között szerepel a közlekedési infrastruktúra megújítása, azon belül a kötöttpályás rendszerek (HÉV, metró, vasút, villamos) elemeinek bővítése és összekapcsolása.

A déli agglomerációs településekről a fővárosba tömegközlekedéssel ingázók számára jó hír, hogy a körvasút projekt megvalósulásával jelentősen csökkenhet a menetidő. A Budapest Fejlesztési Központ adatai szerint például Kelenföldről a Liszt Ferenc repülőtérre vagy Érdről Kőbánya-Kispestre 15-20 perccel rövidebb idő alatt lehet majd eljutni, mint most. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint a javuló tömegközlekedési lehetőségek, a várhatóan mérséklődő autósforgalom és a tisztább környezet élénkülő keresletet, és így növekvő árakat is eredményezhet az érintett agglomerációs települések ingatlanpiacán.

A fejlesztés eredményeként a Biatorbágy-Népliget útvonalon 5-10, Kelenföld és Pécel között 15-20 percet nyernek a tömegközlekedést választók, és ez az időnyereség a változásokra érzékenyen reagáló ingatlanpiacon is minden bizonnyal le fog csapódni. A kiszámítható, gyors közlekedés feltételeinek biztosítása egyértelműen élénkíti a keresletet az agglomerációban, az ármozgásokat ugyanakkor ma még nehéz volna számszerűsíteni, hiszen ezek számos egyéb tényezőtől is függnek. Tavaly a példaként felhozott Biatorbágyon 495 ezer, Pécelen 342 ezer forint volt az eladott ingatlanok átlagára négyzetméterenként, ami idén, de különösen a körvasút megépülése után valószínűleg tovább nőhet. Hasonló folyamatok indulhatnak el a többi érintett agglomerációs településen is

- mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Lakást, házat vennél, de nincs elég pénzed? Nézz szét a Pénzcentrum kalkulátorában

A körvasút három, európai jelentőségű vasúti folyosó közös szakasza, a Dunát keresztező forgalom 95 százaléka itt halad át. A vonal kapacitása kimerült, ami megakadályozza az itt közlekedő elővárosi vonatok sűrítését. A fejlesztés viszont lehetővé tenné, hogy a jövőben a jelenlegi 30 helyett 10-15 perceként közlekedjenek elővárosi szerelvények ezen a szakaszon, jobb és gyorsabb összeköttetést biztosítva az érdi, budaörsi és a környező budai agglomerációnak, Budafok-Nagytéténynek, Kelenföldnek, az újbudai egyetemvárosnak, a Soroksári út térségének és a Déli Városkapunak, valamint a Népliget térségének Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Megvan a válasz a brutális piadrágulásra? Ez az ital lehet a magyarok új kedvence

Az üzletek beszámolói alapján a kereslet elmarad még a járvány előtti időszaktól, azonban a melegnek hála lényegesen több alkoholos ital fogyott, mint az előző évben.

NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 27. kedd
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?