Magyarországon európai összehasonlításban rendkívül magas a saját tulajdonú lakásban élők aránya.
Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője vasárnap.
A szakértő szerint 2019 első hónapjaiban több adásvételt kötöttek, mint az előző év azonos időszakában, ám ez a lendület folyamatosan kifulladt. Nyár közepe óta - elsősorban a jó hozamot biztosító szuperállampapír miatt - a befektetők helyét fokozatosan a saját célra vásárlók vették át az ingatlanpiacon.
Balogh László szerint a nagyvárosokban a társasházi lakások a legkelendőbbek. A legkeresettebbek 2019-ben a panellakások voltak, amelyek ára is dinamikusan emelkedett az elmúlt években, 2020-ban azonban már nem számítanak további jelentős áremelkedésre. Elmondta, idén népszerűek voltak az új építésű lakások is. Ez többi között az ötszázalékos lakásáfának és annak köszönhető, hogy 2019-ben valószínűleg évtizedes rekordot dönt a megépülő lakások száma - emelte ki.
A magas nagyvárosi lakásárak a környező kistelepülések ingatlanpiacának élénkülését okozták - jelentette ki Balogh László. Az pedig, hogy júliustól a falusi csokot (családi otthonteremtési kedvezmény) már a használt lakások esetében is igénybe lehet venni felújítási megkötésekkel, a kistelepülések lakásállományának minőségi javulását is eredményezi - mondta.
A szakértő arról is beszélt, hogy az elmúlt évek ingatlanpiaci fejlődése a külföldiek szemében is feltette Magyarországot a nemzetközi lakáspiaci térképre. Idén minden huszadik vásárló volt külföldi a magyar lakáspiacon. Arányuk Budapesten majdnem tíz százalékot ért el, a balatoni ingatlanok pedig főként a Nyugat-Európából érkező vevők között voltak népszerűek - tette hozzá.
Most örülhet, akinek itt van háza vagy lakása: elképesztő drágulás söpör végig ezen a magyar vidéken
Győr és Sopron térségében a kereslet erősebb, mint a kínálat, ezért alig kell engedni a hirdetési árból.
Itt a csalók feketelistája, akik trükköznek a tűzifával 2026-ban: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek!
A leginkább úgy kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk, hogy körültekintően és óvatosan vásárolunk, megrendelés előtt pedig alaposan tájékozódunk.
Nemsokára döntés születhet az otthonfelújítási támogatásról: rengeteg magyar háztulaj lélegezhet fel
A döntés mintegy öt hónapja tartó bizonytalanság végére tehet pontot, ráadásul a hírek szerint a keretösszeg kimerülése miatt várólistára került pályázatokat is befogadhatják.
-
35 éve Magyarországon - 8 új modell 2026-ban (x)
Az élmények Multiverzuma - partnerek és márkarajongók közös Ünnepe
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






