Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik.
Egyre többen választják a hamvasztást, a Budapesti Temetkezési Intézetnél (BTI) megrendelt tíz temetésből nyolc már hamvasztásos, urnás, illetve szórásos - mondta a csütörtöki Magyar Nemzetnek a BTI szolgáltatási igazgatója.
Harsányi Andrea tájékoztatása szerint a hamvak szétszórása a legolcsóbban 170 ezer, fülkébe temetése 220 ezer, urnasírba helyezése 270-280 ezer, míg egy koporsós temetés szimpla sírba 370-400 ezer forint.
Budapesten már a temetések 80 százalékát hamvasztás előzi meg, Kelet-Magyarországon ez az arány 35-40, de Nyugat-Magyarországon is mindössze 50 százalék. A mintegy 4500 hazai temető bőven kiszolgálja az igényeket.
Sokféle új temetési mód kezd meghonosodni: nem számít különlegesnek az egyházak urnatemetőibe, az altemplomokba temetés, a hamvak úgynevezett száraz szórása. Nem megy már ritkaságszámba az sem, hogy hajón tartják a gyászszertartást, majd a vízbe eresztik a speciális, lebomló anyagból készült és így tartalmát fokozatosan a vízbe engedő urnát. A BTI-nél lehetőség van arra is, hogy repülőgépről szórják ki a hamvakat a Duna bizonyos szakaszán, illetve a hatóságok által engedélyezett területek felett, és tavaly az alkonyszórást is bevezették.
A BTI külön blogot is indított, ahol minden felmerülő kérdésre választ adnak attól kezdve, hogy miként zajlik egy szertartás, egészen odáig, hogy milyen virágot illik vinni vagy hogy hogyan illik a gyászszertartásra felöltözni.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







