15 °C Budapest

Áremeléssel indul a fűtési szezon: rengeteg magyart érint

2019. szeptember 9. 08:15

Hamarosan kezdetét veszi a fűtési szezon, így a szemfülesek már azt keresik, merre kapható a legolcsóbban tűzifa. Nincs ugyanakkor könnyű dolga a családoknak, az idei évben is drágult ugyanis a tűzre való - írja a HelloVidék.

A portál körképe szerint szeptemberben már javában keresgélnek azok, akik fával fűtenek, sőt azok is, akik csak rásegítés céljából vásárolnak tűzifát a gáz fűtés mellé. A KSH adataiból jól látszik, hogy folyamatos a tűzifa árának emelkedése. Míg 2018 januárjában 3600 Ft/100kg áron kínálták a tűzifát, addig az év végére már 3890 Ft/100kg áron lehetett hozzájutni. Ebben az évben pedig még tovább emelkedtek az árak: míg januárban 3900 Ft/100kg-ért vásárolhattunk tüzelőt, addig júliusban ez az összeg 60 forinttal emelkedett. Ekkor már átlagosan 3960 Ft/100kg áron kínálták a tűzifát.

Az erdészeteknél elérhető árak alapján köbméterenként 20-30 ezer forint között mozognak jelenleg a tűzifaárak. Az eddigi adatok szerint a Bakonyerdő Zrt. adja a legjobb áron a tűzifát, míg a legdrágábbnak a NEFAG - Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. kínálata mutatkozott. A kettő között elhelyezkedő erdészetek között viszont csak néhány ezer forint eltérés látszik. Kíváncsi vagy, melyik erdészetnél lehet a legolcsóbban hozzájutni a tűzifához? Kattints ide az idei árakért!

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?