Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában péntek 1.59 órakor - közölte a HUN-REN Föld?zikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium
Hétfőn este 18:00 és 24:00 között jelentős hanghatásokra lehet számítani Budapesten sebesültszállító helikopterek gyakorlatozása miatt.
A Budakeszi irányból érkező - és ebbe az irányba távozó - helikopterek a XIII. kerületben szállnak le, ezért a környéken fokozott katonai jelenlét is várható.
A helikopterek kijelölt leszállási helyszínei:
- Angyalföldi Sportközpont focipálya
- Duna Plaza mögött a folyóparton kijelölt betonos terület
Magyarország, mint befogadó nemzet - a vonatkozó hatályos nemzeti műveleti eljárási szabályok alapján - közreműködik az ide érkező, a nyári katonai gyakorlatok ideje alatt esetlegesen megsérült katonák egészségügyi ellátásában, amely többek között a légi úton történő szállítást is jelenti.
A leszállóhelyeket a hétfő éjszakai gyakorló repüléseket követően - június 12-ig - kizárólag valós egészségügyi sérültszállító feladat végrehajtása esetén veszik igénybe. A leszállóhelyek környezetének forgalmát a Magyar Honvédség és a Rendőrség munkatársai közösen biztosítják. A sérültek szakintézetbe történő szállításában az Országos Mentőszolgálat is részt vesz. A Magyar Honvédség és a gyakorlat résztvevői a jogszabályokat betartva arra törekszenek, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok nyugalmát.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.







