„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Ablakcsere pályázatot hirdet a reptér környékén élőknek a Budapest Airport: korábban már 500 jelentkezőnek adtak pénzt zajszigetelésre.
A Budapest Airport tovább folytatja ablakszigetelési programját a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élő lakosság zajterhelésének csökkentése érdekében. Az újra meghirdetett ablakszigetelési akció az ún. zajgátló védőövezetben található ingatlanok lakóit érinti - írja az Airportal.hu.
A Liszt Ferenc repülőtér környezetében három évvel ezelőtt jelölték ki a zajgátló védőövezetet a következő tíz évben várható forgalom alapján, a Budapest Airport az érintett lakóingatlanokban pedig már korábban megkezdte az ablakszigetelési programot. Ez elsősorban a XVII. és XVIII. kerületének egy részét, Üllő és Vecsés bizonyos körzeteit érintette, eddig mintegy 500 jelentkező bevonásával, összesen csaknem 180 millió forint összegben, írják. Ezt az ablakszigetelési programot hirdették meg most újra egy kb 1000 ingatlant érintő területen.
Azt írják, a programban történő részvételhez arra van szükség, hogy a lakóházak tulajdonosai ezt hivatalosan is jelezzék. Az érintett körzetek lakóit a repülőtér üzemeltetője hamarosan levélben is értesíti. Az ablakszigetelési programban a házak lakó- és pihenőhelyiségeinek nyílászáróira olyan 6 mm vastagságú plusz üvegtáblát helyeznek fel, ami akár 10-12 decibellel csökkentheti a külső zajokat - írják. Ingatlanonként átlagosan 400 ezer forintot költöttek eddig.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







