16 °C Budapest

Túlfűtött érzelmeik miatt bukják a csúcsprofitot a magyar lakástulajdonosok

2018. augusztus 12. 14:44

Rosszul bánunk legfontosabb vagyontárgyunkkal, a lakásunkkal - állítja Kövesdi Marcell, ingatlanszakértő. Véleménye szerint mindannyiunknak egy kicsit befektetőként kellene gondolkodnunk.

Kövesdi Marcell, ingatlanszakértő szerint a lakosság nagyobbik része rosszul bánik egyetlen fontos vagyontárgyával, a lakásával, vagy házával. Pedig ahhoz, hogy gondos gazdák legyünk és jól bánjunk ezzel a nagy értékkel, kicsit befektetőként, de mindenképp okosan kell hozzáállnunk a témához. Végiggondolva és érvényesítve olyan fontos szempontokat, amik a javunkra válnak.

 

1. Ingatlanost bízzunk meg, vagy mi magunk értékesítsünk?

Egy jól képzett ingatlanos óriási hozzáadott értékkel bírhat. Amit még számszerűsíteni is lehet, hiszen, ha jól végzi a dolgát jóval magasabb áron kelhet el az ingatlanunk. A tulajdonosok által elkövetett egyik legnagyobb hiba, hogy általában több ingatlanost is megbíznak az eladással, akik látják egymást az internetes felületen. Mivel verseny van közöttük a jutalékért, mindjárt az első megközelítően jó ajánlatot tevő vevőnél megpróbálják rávenni a tulajdonost, hogy neki adja el a lakást, érvelve azzal, hogy ennél jobb ajánlatot úgysem kap.

Kövesedi Marcell ehelyett azt tanácsolja, hogy az eladó egyetlen, de profi irodát, vagy ingatlanközvetítőt bízzon meg, akinek az az érdeke, hogy minél magasabb áron adja el a házat vagy a lakást. A tulajdonos ugyanis többnyire nem ért a piachoz és az eladáshoz, még akkor sem igazán, ha az internetes felületek folyamatos böngészése alapján egy idő után már-már szakértőnek érzed magad a témában. Sok olyan jogi buktató is előállhat, amibe ha véletlenül belecsúszol, nagyon nehéz lehet kikászálódni belőle.

2. A sikeres eladás a profi árazással kezdődik

Figyeld a konkurenciát, figyeld a piacot: az ár és minőség összevetése alapján találj jó induló árat. Miközben például az eladó 30 millió forintot tart reálisnak, az ingatlanos csak 28 milliót, az eltérés többnyire máris bizalmatlanságot szülhet a felek között. Sokszor nem is alaptalanul, mert a "vidd lejjebb az árat" taktika segítheti az ingatlanost abban, hogy gyorsabban és könnyebben adjon el egy-egy lakást, hamarabb besöpörve a jutalékot.

Ezért jó, ha képben vagy és kiválasztasz 10 konkurens ingatlant, ami a lakásodhoz, vagy házadhoz nagyon hasonlít például nagyságban, színvonalban, elrendezésben, földrajzi elhelyezkedésben. Ezeket egyenként érdemes minősítened aszerint, hogy jobbnak, vagy rosszabbnak ítéled-e őket, mint a saját otthonod. Így végül megjelenik a minőségi sorrendet mutató lista, rajta a saját ingatlanoddal és egy árlistával, ami alapján könnyebben határozhatod meg a saját reális induló áradat közösen az ingatlanossal.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

3. Tudd, hogy mennyi idő alatt szeretnél túladni rajta!

Sokat segít a sikeres eladásban, ha az ingatlanossal előre megállapodsz abban, hogy ha nem sikerül egy hónap alatt túladni a lakáson, akkor leviszitek az árát egy meghatározott összeggel és így tovább, minden sikertelen hónapot követően újabb árengedményt tesztek. A havi árengedmény mértékét és a legalsó árat, ami még az eladó számára elfogadható, a hasonló ingatlanok áraihoz mérten kell előre eldönteni. Kövesdi Marcell szerint jó induló ár esetén 3 hónap alatt eladható egy ingatlan.

4. Tedd vonzóvá a lakásodat!

Egy jó ingatlanos olyan részletekre is odafigyel, amivel a vevők számára vonzóvá teszi a lakásodat. Olyanná, amibe rögtön "bele lehet szeretni". Ez az eladásra való szépítgetés az úgynevezett "home staging", amit ha jól csináltok, kézzel fogható pénzügyi hasznot is hozhat. Külföldön minden ingatlanos így kezdi a munkát. Óriási energiát fektet abba, hogy a lakásban hogy vannak a bútorok és a tárgyak elrendezve, milyen a világítás, a hangulat, milyenek a szagok, illatok. A német, osztrák, cseh ingatlanosok például kikötik, hogy minden "mutatásnál" a lakás pontosan úgy nézzen ki belülről, mint a hirdetési képeken. Szóval, figyelj az apró részletekre és gondold át neked milyen lenne belépni egy idegen lakásba, mik lennének azok a részletek, amik magával ragadhatnának.

{{BANK360BANNER_LTP}}

5. Hogyan válassz jó ingatlanost?

Olyan ingatlanost válassz, aki nem csak az értékesítést, hanem az élethelyzetedet is meg tudja érteni, figyelembe venni és veled együtt gondolkodni a céljaid mentén. Egy jó ingatlanos igazi tanácsadó, akivel bizalmi kapcsolatot érdemes kiépíteni - úgy mint egy ügyvéddel, egy orvossal, vagy egy pszichológussal. Fontos, hogy azt érezd: őszinte hozzád, hogy a te fejeddel gondolkodik és hogy alaposan felkészült belőled, a te ingatlanodból. És végül az sem árt, ha otthon van az internetes felületek használatában, és minél "zöldebb", vagyis minél kevesebb papírt használ.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem