2 °C Budapest

Kiderült, mikor várható a 12 ezer forintos rezsicsökkentés

MTI
2018. március 11. 11:32

A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást - közölte Kósa Lajos.

Kósa Lajos a hétvégén tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a 12 ezer forintot. Ahol a fizetés fogyasztóhelyenként történik, ott a családok közvetlenül kapják meg a támogatást, ahol pedig a társasház rendezi a távhőszámlát, ott a társasház kapja meg a segítséget, és dönti el később, miként érvényesíti azt a tulajdonosok felé közölte Kósa Lajos.

A legtöbben, 3,4 millió fogyasztó a gázszámláján keresztül kapja meg ezt a segítséget, míg 650 ezer háztartásnál a távhő rezsijében érvényesítik a támogatást, mondta Kósa.

A  "téli" rezsicsökkentésről szóló rendelet egyébként pénteken jelent meg, amely alapján 12 ezer forint visszajár mindenkinek valamikor a rezsiből. A mindenki persze nem igaz, hisz, ahogy már szerdán is megírtuk, az árammal fűtők például teljesen kimaradnak a kedvezményből, a reggeli rendelet után pedig újabb körrőlderült ki, hogy nem úgy részesül a rezsicsökkentésből, ahogy eddig szó volt róla. 

A rendeletben ugyanis az olvasható, hogy azok, akik olyan gázfűtéses társasházban laknak, ahol nincs egyedi gázóra, attól függően, hogy 20 m3/h alatti vagy feletti gázmérővel rendelkezik a társasház, legfeljebb lakóközösségenként 24, illetve 120 ezer forint rezsicsökkentésben részesülhetnek. Ilyen társasház rengeteg van országszerte, példaként vegyük az újlipótvárosi Kleopátra Házat, ahol 446 lakás van, így az ott lakók 120000/446, azaz 269 forintra számíthatnak lakásonként, amely jelentősen elmarad a beígért 12 ezertől.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?