Hamarosan itt a fagy, rengeteg magyar háztulaj zsebére megy: a vízóra nem az övé, a kárt mégis ő fizeti ki.
Kiugró évet zárt a magyar építőipar, 2017-ben ugyanis 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek adott munkát, így az gazdasági ágazatok közül az építőipar produkálta az egyik legnagyobb létszámbővülést a válság óta. Igaz, a munkaerőhiány továbbra is gondokat okoz.
Az építőipari termelés 2017-ben 29,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami kiugró eredményt jelent a korábbi évek adataihoz képest. A két legfontosabb alágazatban, a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 2017-ben 27 százalékos volt a növekedés, az egyéb építmények építése - amely például az útfejlesztéseket tartalmazza - 34,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írja közleményében az Ingatlan.com.
Csúcson a foglalkoztatás
Tavaly hónapról hónapra látványos növekedést mutatott az építőipar, így nem meglepő a jelentős bővülésről tanúskodó éves adat. A lakásépítések a korábbi éveknél nagyobb szerepet játszottak az építőipari növekedésben, az egyéb építményeknél pedig az uniós és állami forrásokon alapuló fejlesztések voltak a fókuszban. A szakember közölte azt is, hogy a részletes adatokból kiderül, hogy az építőiparban a fejlesztők jelentős kapacitást építettek ki az elmúlt években a nagy kereslet hatására.
A foglalkoztatottak száma tízéves rekordot ért el tavaly, 2017 harmadik negyedévében az építőiparban foglalkoztatottak száma meghaladta a 300 ezres határt. Erre legutóbb a válság elmélyülése előtt, 2008-ban volt példa.
- mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fokozott építkezési kedv
A kilátásokról szólva a szakértő azt is elmondta, hogy az építőipari rendelésállomány bizakodásra ad okot. A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 2017 december végén a rendelésállomány 16 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, azaz továbbra is fokozott építkezési kedvről beszélhetünk. A szakember kiemelte, hogy az építőipar sikere a következő években azon is múlik, hogy kiépített fejlesztői kapacitások megmaradnak-e.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







