6 °C Budapest
Sorra rámolják ki a lakásokat: te mindent megteszel a családi biztonságért?

Sorra rámolják ki a lakásokat: te mindent megteszel a családi biztonságért?

2017. szeptember 2. 07:00

Közel hatvanezren osztották meg a Facebookon egy kecskeméti nő képeit, melyeket a bébikamerja készített, és egy férfi szerepel rajtuk, aki a poszt tanúsága szerint betört a nő lakásába. Ehhez kapcsolódóan arra voltunk kíváncsiak, hogy hasznos-e egy kamerarendszer otthonra, és mit kezdenek egy ilyen felvétellel a biztosítók? Vegyes kép rajzolódik ki a kérdésben, de érdemes szakember segítségét kérni, ha kamerákat szerelünk a lakásba, és még egy esetleges betörő jogait is figyelembe kell venni.

Szinte letarolta a magyar Facebook-közösség hírfolyamát az a júliusi bejegyzés, melyben egy kecskeméti nő, bébi megfigyelő kamera által készített képeket osztott meg. A képeken egy férfi látható, aki a posztoló nő leírása szerint kirabolta őt.

Arról sajnos nincs hír, hogy meglett-e a feltételezett rabló, arra viszont jó példa ez a bejegyzés, hogy jelentős segítséget nyújthat egy betörés, de akár egy lakásunkban bekövetkező elemi kár esetén is, ha van lakásunkban kamera. 

A kérdéssel kapcsolatban megkerestünk magyarországi biztosítókat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy 

  • gyorsít-e valamit egy kárügyintézési folyamaton, amennyiben van felvételünk egy betörésről vagy elemi kárról,
  • gyakran kapnak-e ilyen felvételeket, valamint, hogy
  • biztosítási szempontból mire figyeljenek azok, akik beszereltetnek otthonra kamerarendszert? 

Segít ez valamit?

A felvételek legtöbbször arra alkalmasak csupán, hogy a káresemény bekövetkeztét igazolják. A jogalap elbírálására önmagukban ritkán használhatóak fel, hiszen azokon általában nem azonosíthatóak a szükséges alapvető tényezők sem. Betörésnél ilyen például a feltört zár típusa, a betört üveg vastagsága, viharkár esetén a tető sérülésének nagysága, a cserép minősége, stb. A helyszíni szemle tehát a legtöbb esetben nem hagyható ki, emiatt a kamera alapvetően nem gyorsítja meg a kárrendezés folyamatát

- írta a Pénzcentrum megkeresésére Almássy Gabriella, az UNION Biztosító nem-életbiztosítási igazgatósági tagja. A szakember azt is közölte lapunkkal, hogy volt már arra több példa is, hogy a kárügyintézési folyamat során kaptak ilyen típusú felvételeket, de azért nem ez a jellemző. 

A beszereléssel, telepítéssel kapcsolatban azt a jótanácsot adta, hogy a felvételek tárolásánál figyelni kell arra, hogy a felvételek akár hetek múlva is elérhetőek legyenek, hiszen ha egy kéthetes nyaralás alatt törnek be a lakásunkba, akkor egy olyan kamerarendszer, mely néhány nap múlva törli a felvételeket, egyáltalán nem segít ki minket. A biztosítási szakember arra is figyelmeztetett, hogy érdemes minősített biztonságtechnikai céggel felszereltetni a rendszert, hiszen ők tudják például megállapítani, hogy hány kamerára van szükség, illetve azokat hova kell elhelyezni.

A Groupama Biztosítónál is úgy látják, egy ilyen felvétel valószínűleg nem gyorsítaná meg a kárügyintézés folyamatát, hisz az nem nyújtana plusz információt a kárrendezési szabályzatban rögzített feltételek szempontjából. Példaként a betöréses lopást vette lapunknak küldött válaszában a biztosító, mely esetében vizsgálják a behatolás helyét, a védelmi szintek megfelelő szerkezeti ellenállóképességét illetve a biztosító által előírt védelmi feltételek meglétét is, és ezekről valóban kevés információt árul el egy felvétel.

A Groupama azt is megjegyezte válaszában, hogy az otthonra beszerelt kamerák felvételeit, amennyiben rögzíthettek valami érdemlegeset, a hatóság le szokta foglalni, így azok el sem jutnak a biztosítóhoz.
A beszereléssel kapcsolatban ők is arra hívták fel a figyelmet, hogy egy hozzáértő vállalat tudja, hogyan kell egy ilyen rendszert megfelelően telepíteni, az ügyfélnek csak egyedi kéréseket kell jeleznie, amennyiben van olyan vagyontárgya, melyet mindenképpen vegyen egy kamera.

Biztosítási szempontból tehát nincs kiemelt hasznossága, de biztonsági szempontból fontos lehet egy megfelelő kamerarendszer otthonra, ráadásul ugye a nyomozást is segítheti, ha van kép egy betörőről. 

Azt azonban fontos kiemelni, hogy a törvényi feltételeknek meg kell felelni, hisz egy kamerarendszer telepítésével adatkezelőkké válunk, még akkor is, ha a kép rögzítése saját lakásunkon vagy telkünkön belül történik. 

Ezzel kapcsolatban Almássy Gabriella, az UNION Biztosító igazgatósági tagja is megjegyezte, hogy a személyiségi jogok védelme miatt, a károsult csak abban az esetben adhatja át elvileg a betörőt megörökítő felvételt a biztosítónak, ha előzőleg a kamera működtetéséről jól látható, írásos tájékoztatást helyezett el otthonában.

Szempontok, melyek fölött nem érdemes elsiklani

Ha úgy döntöttünk, hogy beszereltetünk egy ilyen rendszert otthonra, akkor érdemes néhány dologra mindenképpen figyelemmel lenni. A Safewise, otthoni biztonsági rendszereket összehasonlító angol nyelvű oldal szerint a következők a legfontosabb szempontok:

Mozgásérzékelés

A mozgásérzékelőkkel ellátott kamerák figyelmeztethetnek, ha mozgást érzékelnek.

Látószög

A kameránk látószöge nagyban befolyásolja, hogy az otthoni rendszerünkhöz hány készülékre lesz szükségünk.

Hang

Ha a kameránk hangot is közvetít, valamint van benne egy hangszóró, melyen keresztül mi is beszélni tudunk ahhoz, aki a kameraképen látható, akkor kommunikációs eszköznek is használható.

Felbontás

A felbontás nagyban meghatározza, hogy mennyire tisztán lehet arcokat vagy egyéb részleteket kivenni a képen.

Wifi-képesség

Ha Wifi-képes kamerát veszünk, az zsinór nélkül tud majd kommunikálni a biztonsági rendszer többi részével, ami a telepítéskor kényelmes, amúgy meg nehezebb egy illetéktelennek hatástalanítania, hisz nincs kábel, amit el lehetne vágni.

Éjszakai üzemmód

Mivel az otthon elleni bűncselekmények gyakran éjszaka történnek, ezért fontos lehet, hogy a kamerád milyen messziről tud jó minőségű képet készíteni sötétben vagy kevés fény mellett.

Költség

Minden fogyasztói döntésnél fontos a költség, így csak olyan rendszert vegyél, amit racionálisan megengedhetsz magadnak.

NEKED AJÁNLJUK
Készíts karácsonyi filmet Molnár Piroskával és Vilmányi Benettel! (x)

A legtöbb filmrajongó arról álmodik, hogy egyszer majd maga is részt vesz egy film megalkotásában – eljött az ő idejük.

Rengeteg munkavállaló készül most erre: már ezt is kaphatnak a bónusz mellé

Már csak pár hét van karácsonyig, így minden cégnél napirenden van a kérdés, hogy milyen formában köszönjék meg a dolgozók egész éves munkáját.

A Brancs megmondja: ezek kellenek, hogy megvalósítsd vállalkozás ötleted

A Brancs kampányait készítő szakemberekkel beszélgettünk arról, hogy mi a receptje egy sikeres vállalkozásnak.

Új őrület terjed Magyarországon: ez lesz 2023 slágere a magyar wellnessekben?

Nem csoda hát, hogy egyre több panzió igyekszik az egész szezon alatt különlegesebb programokat, lehetőségeket kínálni az arra utazóknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. december 9. péntek
Natália
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?