A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
Kelengyecsomaggal támogatja a kormány jövő évtől a hátrányos helyzetű régióban élő családokat.
Novák Katalin a Ha gyermek születik a világra, család is születik című rendezvényen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, a tervek szerint 2018-ban 1500 családnak tudnak nagy értékű csomagot átadni a Családbarát Ország program részeként.
Az államtitkár szólt arról is, hogy tavaly 93 100 gyerek született Magyarországon, ez a szám 2009 óta nem volt ilyen magas. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a család előbb volt mint az állam, vagy bármely más közösség, ezért a családok különleges bánásmódot érdemel. Azt mondta, a politikusoknak az a dolguk, hogy beemeljék a családot a közgondolkodásba és a közbeszédbe, valamint segítsék és boldogabbá tegyék a családok életét.
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége arról beszélt, hogy egy kisgyermek mindig csodálatos és tökéletes, és egy kisgyermek születése nem csak a családnak érték, hanem a társadalomnak is öröm. Az államfő felesége megköszönte az édesanyáknak, hogy gyermekeik révén "mindannyiunknak újabb erőt, bizakodást" és "igazi örömöt" tudnak adni. Az ünnepségen emléklapot adtak át a szervezet azon tagjainak, akiknek tavaly született gyermeke, majd kézműves foglalkozásokon vehettek részt a meghívottak.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







