14 °C Budapest

Már kérhetjük a hűtőcseréhez az ingyenpénzt: nem árt sietni

2016. július 4. 12:04

A nyugdíjasok és a nagycsaládosok már pályázhatnak az Otthon Melege program támogatásaira, elsőként az észak-alföldi régióból érkezhetnek a kérelmek. A támogatás akár 45 ezer forinttal is segítheti az elavult hűtők cseréjét.

Hétfőn reggel 8 órától lehet jelentkezni az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra, elsőként az észak-alföldi régióban. Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben lesznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton. Ha két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet az Otthon Melege Programban.

Az ütemterv szerint a dél-alföldi régióban a benyújtási időszak kezdete július 11-e, az észak-magyarországi régióban július 12-e, a nyugat-dunántúliban július 18-a, a dél-dunántúliban július 19-e, a közép-dunántúliban július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a. A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás.

A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és a szén-dioxid-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják. A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?