Egyre nagyobb teret nyernek a hőszivattyús rendszerek is, különösen az új építésű, jó energetikai besorolású ingatlanoknál.
700 millió forintért árulja villáját Oszkó Péter, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere. Megtaláltuk a hirdetést, less be velünk a luxusingatlanba.
700 millió forintért árulja luxusvilláját Oszkó Péter üzletember, kockázati tőkebefektető, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere. Az eladó ingatlant az Index szúrta ki Oszkó Facebook-oldalán, a Pénzcentrum azonban megtalálta a hivatalos hirdetést is.
A Pénzcentrum az egyik legismertebb luxusingatlanokra specializálódott közvetítő, az Engel&Vöelkers kínálatában (lásd alábbi képünkön) talált rá "a völgy felett lebegő" ingatlan hirdetésére. A hírhedt (korábban azzal vádolták Oszkót, hogy tudatosan megsértette az építési szabályokat, és túlépítette a házat) ingatlan hirdetéséből kiderül, hogy a II. kerületi luxusvilla közel 500 négyzetméteres, és
Habár mindent figyelembe véve a 700 milliós, vagyis a négyzetméterenként 1,4 milliós árcédula nem feltétlenül meglepő, ugyanakkor Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője szerint a villa így is vitathatatlanul kuriózumnak számít a hazai lakóingatlan-piacon.
- tette hozzá Ditróy Gergely.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapképünk forrása: facebook.com/peter.oszko.1
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







