Leginkább a magasabban fekvő területeket boríthatja ma be hóréteg, riasztásról eddig nem jött hír.
Magyarországon TILOS petárdázni. Aki ezt megszegi, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Kivéve szilveszterkor.
Tűzijáték termékeket és petárdákat az év legnagyobb részében tilos használni.
A vásárlás már korábban, december 28-án megkezdődhetett, azonban most még nem szabad használni ezeket a termékeket - áll a rendeletben.
Idén már 26 338 petárdát és 4 860 egyéb pirotechnikai eszközt foglalt le a rendőrség. Illetve míg tavaly 125 embert marasztaltak el pirotechnikai termékkel való visszaélés miatt, a befolyt bírság pedig a kétmillió forintot is meghaladta, addig az idén eddig 105 embert marasztaltak el és rájuk összesen szintén mintegy kétmillió forint bírságot szabtak ki.
A kivételek
Egész évben árusíthatók a csekély hatóanyag-tartalmú, beltéren is használható 1. pirotechnikai osztályba, illetve az alacsony kockázattal és alacsony zajszinttel járó, a szabadban lévő behatárolt területen történő használatra szánt 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékek. Ezek a termékek olyan üzletekben is forgalmazhatók, amelyeket nem kifejezetten pirotechnikai termék forgalmazására hoztak létre, pl.: "tortagyertyát" cukrászdában is meg lehet vásárolni. Ugyanúgy petárdák, csak kisebbek és kevésbé veszélyesek.
Szilveszteri tűzijáték
És akkor vannak az engedélyhez kötött termékek (a 3. pirotechnikai osztályba tartozók), amiket csak nagykorú személyek vásárolhatnak, és kizárólag az évnek ezen egyetlen napján használhatják el őket.
Ezek mellett vannak a profi termékek, amik a 4. pirotechnikai osztályba tartoznak. Ezeket még ilyenkor sem veheti meg akárki. Nagy hatóanyag-tartalmúak, ezért csak szakképzett pirotechnikus juthat hozzájuk, érvényes felhasználási engedély birtokában.
Hol vegyük?
Pirotechnikai termék csak működési engedéllyel rendelkező nyílt árusítású üzletből, vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható. A rendőrség ideiglenes tárolóhelyre - pl.: bevásárlóközpontok környékén felállított konténerre - is engedélyezi a vásárlást ebben az időszakban, ezek általában ellenőrzőtt pontok.
Ne vásároljunk meg olyan terméket, aminél nincs:
- magyar nyelvű felirat
- közérthető használati és kezelési útmutató
- baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetés
Mennyibe kerül?
Petárdákat pár száz forintért is vehetünk már, de a látványos, sok töltetes darabok több ezer forintba is kerülhetnek. Római gyertyát lehet kapni 500 illetve 3000 forintért is. Egy Sikoly rakétaszett 300 forint, míg az Absolut diamond collection rakétaszett már például 10 ezer forint.
Hogyan használjuk?
Fontos a felelősségteljes használat, például számolni kell, hogy hány effekt lépett már működésbe, és amikor már valamennyi megtörtént, akkor is várni kell 5-10 percet, mielőtt bárki megközelíti a terméket. Rendellenes működés esetén se közelítse meg senki a pirotechnikai eszközt, például ne próbálja meg eloltani, hiszen működés közben ezek a termékek úgyis csak nagyon nehezen olthatóak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Esős, viharos időben nem javasolt ezeknek az eszközöknek a használata. A helyszínválasztásnál ügyelni kell arra, hogy a termék felett ne legyen semmi, illetve például ne egy tízemeletes panelház mellett használják fel az árut, mert az működés közben erkélyre eshet, vagy akár a lakásba is bejuthat és ott tüzet okozhat. Mindig legyen a közelben egy telefon, hogy szükség esetén a 112-es segélyhívó számon segítséget lehessen kérni - figyelmeztet Huszák András, a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának osztályvezetője.
Mit tegyünk, ha nem használtuk el?
A fel nem használt tűzijátékokat és petárdákat, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket,
A forgalmazó köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni, melyről a vásárlót a forgalmazás helyén jól láthatóan köteles tájékoztatni, a visszavétel helyének, időpontjának feltüntetésével.
Tárolási szabályok is vannak
Egy időben és helyen összesen 3 kg tárolható. A legfontosabb tárolásra vonatkozó pontok a rendeletből:
- más tűzveszélyes anyagokkal (pl.: üzemanyag, hígító) együtt nem tárolhatók
- el nem zárt pirotechnikai terméket felügyelet nélkül hagyni tilos
- lakásban a pirotechnikai termékeket a kiskorú személyektől elzártan kell tartani
- tetőtérben és alagsorban, pincében pirotechnikai terméket tárolni nem szabad
- elnedvesedett és utána kiszáradt, illetve valamilyen okból sérült burkolatú pirotechnikai termékeket a többi pirotechnikai terméktől el kell különíteni
- a hibás terméket felhasználni tilos, a vásárlás helyére kell visszavinni
- a pirotechnikai termékek eredeti szerelési formáját megbontani, a terméket szétszerelni nem szabad
A rendőrség tájékoztatása szerint komoly balesetek származhatnak abból, ha valaki nem szakszerűen használja ezeket a termékeket. Ezért muszáj betartani a tárolási szabályokat, illetve el kell olvasni felhasználás előtt a használati útmutatót.
Ne feledkezzünk meg az állatokról
Az efféle termékek használata óriási zajjal jár, ami rettegésben tartja az állatokat. Ilyenkor sok kutya menhelyen köt ki, mert ijedtében elszalad, vagy menekülés közben kárt tesz magában, és valamelyik állatklinikán végzi véresen. Bár általában a petárdázókat szidják, kevesen tudják, hogy valójában nem ők a hibásak azért, ha kedvencünknek baja esik. A rendelet kimondja, hogy:
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








