Legalább 15 métert zuhanhatott egy ipari alpinista a szegedi kormányhivatal tetejéről, a férfi a helyszínen meghalt.
A legtöbb hulladék szelektív gyűjtésében és feldolgozásában teljesíti Magyarország az uniós elvárásokat, az üveg esetében azonban gondok vannak, de az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) e területen is törekszik a helyzet javítására - mondta az ügynökség vezetője a Magyar Nemzetnek.
Wégner Krisztina úgy fogalmazott: a PET palackok feldolgozásában az ország "hozza" az európai uniós elvárást, és az egyéb műanyagok feldolgozására is vannak társaságok. "A papírhulladékkal szintén jól állunk, hiszen Magyarországon működik Közép-Európa legnagyobb papírgyára" - tette hozzá.
Az OHÜ új vezetője arra a kérdésre, hogy mi a célja a szervezeti átalakulásnak, amely révén az OHÜ az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség felügyelete alá tartozik úgy válaszolt: a legfontosabb szempont, hogy a hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalatok minél több hulladékot tudjanak begyűjteni és feldolgozni. Véleménye szerint az integráció révén hatékonyabb lehet a közreműködők ellenőrzése.
Elmondta azt is, hogy jövőre az ügynökség, amely a hulladékgyűjtés és feldolgozás koordinátora és részfinanszírozója, az ideinél 3 milliárd forinttal többet fordíthat majd a termékdíjas termékekből keletkező hulladékok gyűjtésére és hasznosítására.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







