Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
A KSH 2011-es népszámlálásának adattömegéből ezúttal a lakásviszonyokról jelentetett meg egy terjedelmes, táblázatokkal együtt több száz oldalas kiadványt - írja a Napi.hu.
- 2011-ben a lakásállomány 11 százaléka tartozott a nem lakott, vagyis a más célra használt, idényszerűen lakott, illetve üresen álló lakások körébe. 2001-ben ez az arány még 9 százalék volt. Mindez azt jelenti, hogy 374 ezerről 478 ezerre nőtt a nem lakott lakások száma.
- A közel félmillió nem lakott lakásból 69 ezret idényszerűen vagy másodlagosan lakásként használnak, 26,6 ezret más célra (például iroda, orvosi rendelő, műhely) használnak, 383 ezer (80 százalék) viszont üres. A más célra használt nem lakott lakások fele, az üresek ötöde Budapesten volt.
- A népesség fogyása, a kistelepülések lakosságának elöregedése, a hátrányos, munkanélküliség sújtotta térségekből történő elköltözés, a nagyvárosi lakásokban működő irodák, üzleti vállalkozások és a csak idényszerűen, például üdülésre használt lakások számának gyarapodása mind a nem lakott lakások számát növeli.
- A nem lakott lakások aránya a lakásállomány egészéhez viszonyítva az 500 fő alatti településeken volt a legmagasabb: meghaladta a 23 százalékot.
- A három Balaton-parti megyében kiemelkedően magas a nem lakott lakások idényszerű vagy másodlagos hasznosítása: Zala megyében 26, Veszprém megyében 27, Somogy megyében 29 százalékukat lakják legalább időlegesen. Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont a nem lakott lakások több mint kilenctizede egyáltalán nem hasznosul.
- Az előző népszámlálás óta a nem lakott lakások száma országosan 28 százalékkal nőtt, de ennek mértéke megyénként eltér: míg Budapesten 40, Zala megyében 37 százalékkal, addig Bács-Kiskun megyében mindössze 4 százalékkal gyarapodott számuk.
- Az ország nem lakott lakásainak legnagyobb része, több mint egyharmada 1946 előtt, további 15 százalékuk 1946-1960 között épült. A nem lakott lakások között több az 50 évnél régebben épült és az új építésű, az 1961-2000 között épült lakások viszont inkább a lakottak közé tartoznak.
- A nem lakott lakások közel fele kétszobás, ötöde egy-, közel negyede pedig háromszobás. A hatszobásnál is nagyobbak aránya nem éri el a másfél százalékot, de Budapesten ebből a típusból így is több mint másfélezret nem használtak lakás céljára.
- Az alföldi megyék többségében (Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Békés) a nem lakott lakások több mint fele vályogból épült. A vályogfalú lakások közül az alapozás nélkül épített, üresen álló lakások (közel 40 ezer lakás) minőségromlás miatti újra hasznosíthatósága kétséges.
- 2011 októberében az országban az összes panellakás 5 százaléka lakó nélkül volt. A nem lakott lakásokon belül Budapesten és Fejér megyében volt a legtöbb panellakás, részesedésük itt a 10 százalékot is meghaladta.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








